Rosszul sikerült takarítás (Nu'est, Ren)

Nem az Infinite történet folytatása, de azért mégis egy sztori a Nu'est nevű bandával. (Ígérem, a másikat is folytatni fogom!) Ha szeretitek őket, kérlek benneteket, hogy nézzétek meg legújabb klipjüket: Overcome  

Egy viccesebb történet, mikor szegény Hyerin kicsit tévedésben él jó barátja Minhyun lakótársa nemével kapcsolatban.

Főszereplők: 

Hyerin (Lee Dasom)

Minki (Ren/Choi Minki)

Mellékszereplők:

Minhyun (Hwang Minhyun)

Kellemes olvasást!

Rosszul sikerült takarítás

– Tehát mindenki tudja, hogy akkor jövő héten témazáró, kérek mindenkit, hogy készüljön és próbálkozzunk jó jegyeket szerezni. Köszönöm a figyelmet! – ahogy befejezi a tanár az előadást, én már igyekszem is ki a teremből. Már, amikor láttam, hogy lassan befejezi, elkezdtem észrevétlenül egyre inkább elpakolni a padomon heverő dolgokból. Gyors léptekkel haladok a folyóson a kijárat felé, hogy onnan pedig azonnal Minhyun lakására siessek. Na, igen, mikor ezt valakinek elmesélem, hogy egy srác lakására rohanok így, egyből az jön le neki, hogy biztosan a pasim, pedig nem. Helyes, de viselkedésre egyáltalán nem az esetem, teljes mértékben nagytesóként tudok rátekinteni, ő pedig pontosan így van velem is, tehát komolyan, mintha testvérek lennénk. Aztán, hogy miért is futok a lakására? Pont azért, hogy mint jó hugica kitakarítsam az én ,,bátyusom” lakását, mivel szegénypára, elmondása szerint, nincs ideje arra, hogy a kezébe vegyen egy seprűt a héten legalább egyszer. Jó, elismerem, tényleg sok dolga van, hiszen az suli mellett még dolgozik is, ráadásul egy elég jó cégnél, mint betanuló, szóval megértem, ha időhiánnyal szenved. De azt már nem akarom elhinni, hogy az izzadt ingjét nem képes a szennyes tartóba bedobni, mikor hazaér…

Sikeresen elérem az apartmant, amikor meglátom Minhyun-t kisietni a bejáraton, ahogy a kitűrt ingjét próbálja begyömöszölni nadrágjába, miközben a nyakkendőjét igazítja, mindeközben fél lábon botladozva, ugyanis a jobb lábán lévő cipőn nincs bekötve a fűző. Elképedve mérem végig, mikor már ő is megpillant engem. Ezer százalék, hogy megint késésben van, szokásához hívően.

– Állj meg egy pillanatra, így nem jöhetsz ki az utcára! – lépek elé, aminek hatására megáll egy tizedmásodpercre.

– Sietnem kell, késésben vagyok, ma pedig egy fontos vezető fog eljönni, hogy megnézze a munkánkat – végre normálisan betudja tűrni az inget a nadrágba, de azzal a fránya nyakkendővel még mindig szenved. A cipőfűzőről meg inkább nem mondok semmit…

Félrelököm kezét és elkezdem megigazítani a nyakkendőt, ami segítségemmel most már normálisan áll nyaka körül.

– Amúgy meg, ne lepődj meg, ha valaki benyit, lett egy lakótársam – nyomja a kezembe a kulcscsomót.

– Hogy mid lett? – kerekedik el szemem.

– Majd mesélek róla, ígérem. Köszi, hogy kitakarítod a lakást, hugi. Holnap adom érte a pénzt – nyom egy gyors puszit fejem búbjára, aztán már rohan is tovább.

– A cipőfűződ! – kiáltok utána, de csak egy sóhajtással vegyített legyintéssel lemondok róla, majd inkább elindulok felfelé a lépcsőn.

Ahogy a lakása ajtajához érek, kikeresem a megfelelő kulcsot, és kinyitom vele az ajtót. Természetesen most is nagyobb kupleráj fogad, bár jelen pillanatban nem olyan vészes, mint, amilyen szokott lenni. Lehetséges, hogy, amiatt az új lakótárs miatt nem szórta szét úgy a cuccait. Ha tényleg így van, nem ártott meg neki ez az újítás. Mint máskor, most is a ruhák összekapkodásával kezdem, majd elindítok velük egy mosást, a kényesebb ruhákat előáztatom, hogy később könnyebben kitudjam tisztítani őket a kezeimmel. A konyhába indulok, ahol apróbb edényhegy tárul elém, aminek neki állok elmosogatni. Ezek után portalanítás, teregetés, újabb mosni való, a helyükről elkerült tárgyak visszahelyezése. Jól haladok, bár azért az idő, így is igen gyorsan halad. Az utolsó mosást rakom be a mosógépbe, mikor megcsörren a telefonom. A nappaliba ledobott táskámhoz sétálok, kikeresem belőle a készüléket, majd felveszem.

– Tessék – szólok bele.

– Mondd, hogy otthon vagy és segítesz a holnapi dolgozatra! – kiabál vissza válaszként barátnőm.

– Milyen dolgozat? – sokkolok le. Nem volt szó semmi ilyesmiről!

– Hoshiko most hívott, hogy holnap írni fogunk történelemből, te pedig egész jó vagy benne, de én sík hülye, szóval könyörgöm, segítened kell! – szó szerint könyörög, nem csak mondja, de van egy kis bibi. Amit legutoljára vettünk anyagból egy szót sem tudok én sem.

– Rohanok haza! Siess! – ezt kimondva már nyomom is ki a telefont és kezdem összekapkodni a dolgaimat. Hallom, hogy nyílik az ajtó, mikor én már szaladok az előtérbe, hogy a cipőm vehessem fel. Egy fekete, vállig érő hajú, lazán felöltözött, körülbelül velem egykorú lány lép be rajta. Milyen szép arcvonásai vannak! Kicsit furcsák, de mégis nagyon szépek. Ő Minhyun új lakótársa? Látom rajta, hogy meglepődik a látványomtól.

– Üdv! Te biztos Minhyun új lakótársa vagy. Nagyon örvendek! A mindenit, de szép a hajad! De, hu nekem már mennek kell. Ha megkérhetlek, mikor jelez a mosógép, teregess ki. Ja, és Minhyunnak kérlek, add át, hogy holnap mindenképp kérem a pénzem és jövök szombaton. Köszönöm! – az egészet egy szuszra mondom el, miközben rángatom magamra a lábbelim, és megyek is ki a lakásból, hogy haza siessek.

Írói szemszög:

Minhyun nagyban kevergeti a készülődő levest, majd egy kicsit megfűszerezi a mellette sülő hússzeleteket. Amire egyedül ideje, és valljuk be, kedve is van, az a főzés, ami jól is megy neki. Minki lassú léptekkel sétál ki a konyhában tevékenykedő fiúhoz, majd helyet foglal az egyik bárszéken, így tudja figyelni lakótársa sürgésforgását.

– Ma volt itt egy lány – töri meg a most copfba kötött hajú a csendet. – Azt mondta, hogy mondjam meg neked, hogy holnap mindenképp kéri a pénzét és jönni fog szombaton.

– Oh, találkoztál hugival? – mosolyodik el Minhyun, mire Minki szemei elkerekednek.

– Neked van egy húgod? – hökken meg, mire a másik felnevet.

– Igazából nincs. Nem a húgom, csak egyszerűen testvérekként tekintünk egymásra. Jó ideje ismerjük egymást és ez kialakult köztünk – magyarázza az idősebbik, miközben ismét belekavar a levesbe. – Beszélgetettek? – érdeklődik.

– Igazából, nem. Mikor hazaértem, nagyon sietett. Csak azokat mondta, amit átadtam neked, meg, hogy teregessek ki, mikor lejár a mosás…ja, meg, hogy szép a hajam – vág furcsa arckifejezéseket Minki, miközben próbál visszaemlékezni a délután történtekre.

– Ilyet mondott volna? Hm, érdekes. Nem tudtam, hogy Hyerin szereti a hosszú hajú srácokat. Lehet van nála esélyed – húzza pimasz mosolyra ajkait Minhyun, amitől Minki egy icipicit elpirul. Nem akarta nagydobra verni, de elég szépnek találta, még akkor is, ha csak rövid ideig tudta megfigyelni a lányt. De ezt Minhyunnak nem kell tudnia…

Hyerin szemszög:

 Nagyon jól megtudtuk együtt tanulni az anyagot barátnőmmel, így egy nagy ötös landolt a dolgozatunk lapjára. Azonnal barátnőm felé fordulok és egy boldog mosolyt váltunk. Már csak a témazárón kell túl lennünk, bár ahhoz még van bőven időnk, és már egész jól megy. Azt hittem, nehezebben fog belemenni a fejembe, de szerencsére ez nem így volt. Ma fogok tanulni rá, mivel holnap megyek megint Minhyunhoz, takarítás után meg úgysem lesz kedvem már tanulni. Megszólal a csengő, ami annyit jelent, hogy már csak egy óra választ el a szabadságtól, mivel ma még szakköröm se lesz. Kisétálunk a folyósora barátnőmmel, hogy a másik osztályban tanuló barátainkkal kicsit tudjunk beszélgetni. Cseverészés közben, viszont hangosabb kiáltásokat hallok meg, amik nagyon ismerősek.

– Vigyázat! Elnézést! Utat kérek! – Minhyun gázol át a többi diák között, én pedig homlokomra csapok idiótasága miatt. Értem már miért volt olyan ismerős ez a hang…

– Megint késésben vagy? – szólok oda hozzá, amire picit megáll előttem. – Amúgy meg, nem is mondtad, hogy becsajoztál – kuncogok fel, ő pedig egy értetlen tekintettel vizslat.

– Ugyan, ne tedd már az ártatlant! Mondtad volna el! – mosolygok továbbra is. Minhyun-t nevén szólítják, hogy siessen végre.

– Nem tudom, hogy mire gondolsz, de ezt még megbeszéljük! Viszlát, hölgyeim! – aztán már szalad is tovább az embereket majdhogynem félrelökve. Szemet forgatva pillantok utána, majd folytatom a beszélgetést barátaimmal.

Szombat, 13:23

Kényelmes tempóban haladok a járdán Minhyun lakása felé. Hamar túlakarok lenni a mai napi takarításon, mivel a pihenésre szeretném szentelni kicsit az időm. Elméletileg Minhyun megint a cégnél lesz, így ismét egyedül leszek a falak között, kivéve, ha csak a ,,csaja” nem lesz otthon. Nem említette. Ismét a lakásban találom magam, és mint mindig a kupi fogad. Na jó, kezdjünk neki! Szokásosan most is a ruhák összeszedésével kezdem, majd, mikor végzek, nyitok be a fürdőbe, hogy berakjam őket a mosógépbe, de ekkor Minhyun lakótársa tárul elém, miközben a kádra feltett lábát törli a törölközővel, teljesen meztelenül. Elkiáltja magát, ahogy én is, majd szabadkozás közben bevágom magam előtt az ajtót, és teljesen vörös fejjel annak dőlök. Nem is lenne gáz annyira a helyzet, ha éppenséggel az, akit én lánynak hittem, nem más taggal rendelkezne ott lent, mint én. Mégis mi a franc? Ő nem lány?! Még mindig teljesen letaglózva dobom ki a kezemből a ruhákat, amik lehullnak a földre, és már rohanok a táskámért, hogy most azonnal elhagyjam ezt a helyet. Szaladok kifelé az előtérbe már táskámmal, mikor Minhyun lép be az ajtón.

– Hali, Hyerin. Mi a helyzet? Máris kész vagy? – érdeklődik, én pedig győzöm takargatni arcom előtte.

– Hyerin! – hallom meg a lán…vagyis srác hangját mögöttem, mikor hátrapillantok, egy szál törölközőben siet felém, de megtorpan, mikor Minhyun mögé sietek.

– Mi a fene? Történt valami, amíg nem voltam itthon? – cikázik köztem és a fiú között a tekintette. – Minki, csináltál vele valamit?

– Esküszöm, hogy nem. Csak kissé…kellemetlen helyzetbe kerültünk…– kezd el ő is pirulni, tekintetét leszegi. Ahogy eszembe jut a látvány, arcom még inkább égni kezd.

– Ne haragudjatok, de nekem mennem kell. Sajnálom – veszem fel a cipőm, amilyen gyorsan csak tudom, majd már ott is hagyom a két fiút. Nekem ez túl kínos!

Szerda, 17:05

Nem.Akarok.Menni. Csakis ez lebeg a szemeim előtt, viszont muszáj. Minhyun meghívott vacsorára, hogy ne legyen olyan feszült a hangulat hármunk között, de annyira ég még most is az arcom a múltkori emlékektől, hogy az már szinte fáj. Minhyun még az nap este felhívott és megkért, hogy meséljem el neki mi történt. Őszintén örültem, hogy nem volt közvetlenül velem szembe. Elmeséltem neki, azt is, hogy én mindvégig azt hittem, hogy egy lánnyal van dolgom, ezért is mondtam neki azt, hogy becsajozott, de rá kellett jönnöm, hogy nagyot tévedtem. Elmagyarázta, hogy a lakótársa fiú és Minkinek hívják, annál a cégnél dolgozik, ahol ő is, és szegény srácnak nem ez volt az első esete, hogy valaki lánynak nézte, ő is tisztában van saját külsejével, ezért nem is haragszik rám. Értékelem a kedvességét, de nekem ez még akkor is sok, viszont erőt veszek magamon, és úgy kopogtatok be. Minhyun nyit nekem ajtót, majd azonnal betessékel a finom illatokkal teli konyhába. Leülök az egyik székre, de érzem, hogy arcom megint kezd pirosodni. Ezt nem hiszem el! Hyerin, kapj már észhez! Lépteket hallok a folyosóról, majd hirtelen meglátok egy srácot belépni. Ez…Minki? Elkerekednek szemeim a látványtól, amíg ő egy halvány mosolyt ereszt el.

Rövidre vágott haj, fekete farmer, egy fekete inggel, ami kicsit lejjebb van csak begombolva, így tökéletes kilátás tárul egy pici részen fedetlen, hófehér bőrére. Egyáltalán nem nőies, ennyit elmondhatok.

– Szia – köszön halkan, amit én is viszonzok, ugyanolyan halkan. Helyet foglal mellettem, mire Minhyun megköszörüli torkát. Mindketten ránézünk, ő pedig pimasz mosollyal fürkész minket.

– Meg se szólalj! – szólalunk meg egyszerre Minkivel, mire összenézünk, majd pirulva elmosolyodunk.

– Jól kezdődik ez a vacsora! – kuncog barátunk.