Jinyoung
Hajnali négykor már a plafont bámultam, ugyanis annyira
izgatott voltam, hogy nem voltam képes visszaaludni, miután kimentem a mosdóba.
Folyamatosan az utazás járt az eszemben, vagy ezerszer vettem át, hogy mindent
bepakoltam-e az ágyam mellett heverő két bőröndbe. Ébresztőt nem állítottam az
előző este, hiszen tudtam jól, hogy időben felkelek, meg amúgy is csak este
indult a járatunk. A matracon forgolódtam fél hatig, de végül kivetett az ágy,
mivel képtelen voltam tovább egy helyben feküdni, és hiábavalónak találtam, hogy
megpróbálkozzak az alvással. A fürdőbe ballagtam, ahol megmostam a fogam és az
arcomat, majd a pizsamámban maradva a konyhába mentem, ahol egy tál krémlevest
ettem két szelet pirítóssal. A rádiót hallgatva falatoztam az ételemet, ami a
végére már majdnem elhűlt, hiszen olyan lassan ettem. Túlságosan sokat
bambultam evés közben, azon a reggelen is nagyobb figyelmet szenteltem az
ablakon túli külvilágnak, mint az előttem pihenő ételnek. Nem mintha rossz evő
lettem volna, pont az ellenkezője. Csak én a lassan, de sokat gondolatmenetet
folytattam az evés kapcsán. Miután elmosogattam az összekoszolt tányérokat,
visszamentem a szobámba, ahol egy fekete melegítőnadrágba bújtam bele, egy
szintén fekete pólóba és arra rá egy kötött pulcsit. Hiába fűtöttem a
lakásomban, továbbra is fáztam. A tél kellős közepén voltunk, ráadásul még
havazót is azokban a napokban. A meleg, kötött pulcsik pedig mindig is egy
megváltások voltak az ilyen időkben. Megvetettem az ágyamat, a bőröndöket a
nappaliba vittem másik két táskámmal együtt.
Minden készen állt az utazáshoz,
csak az idő nem passzolt. Reggel negyed nyolc volt, a gépünk pedig este hétkor indult.
Körülbelül öt óra után kicsivel akartam elindulni otthonról, hogy időben
találkozzunk a többiekkel. El sem tudtam képzelni, hogy addig mégis mivel fogom
lekötni magam. Heteken keresztül nézegettem az interneten Göteborg
nevezetességeit, hogy mit lenne érdemes meglátogatni, így ez az opció már nem
volt túlságosan aktuális, hiszen már egy kész listát írtam. Úgy gondoltam, hogy
ezeket is nehéz lesz belezsúfolni abba az egy hétbe.
A telefonom pityegése
zavart fel a gondolataimból. A kezembe vettem a készüléket és felnyitottam azt
az ujjlenyomatommal. Egy üzenet érkezett egyik kedves munkatársamtól, amiben
azt írta le, hogy szeretne jó utat kívánni nekem és érezzem jól magam.
Elmosolyodtam az üzeneten, majd azon nyomban válaszoltam is neki. Eldőltem a
kanapén és gyorsan felnéztem a közösségi oldalaimra, hogy legalább ezzel is
kicsit elüssem az időt. Az Instagramon megjelenített képek felett görgettem az
ujjamat, mikor szembekerült velem az
arca. Vagyis, jobban mondva csak a füle és
a háta. A hasán feküdt az ágyán, a felsőtestét nem takarta semmi más csak a
takarója, ami a lapockáiig volt felhúzva. A hátán pihenő kék anyagon pedig a
kutyusa feküdt, miközben a kamerával szemezett. Végigvezettem a tekintetemet
nyakára feszülő bőrén, és a szépen kidolgozott testén, már amennyi látszódott
belőle. Bár ez a látvány is felért mindennel, hiszen a válla és a nyaka közötti
apró rést imádtam a leginkább csókolni.
Az álmodozásomból az alsó ajkamba
mélyesztett fogaim ráztak ki. Mikor realizáltam, hogy mégis mit váltott ki belőlem,
azonnal kiléptem az alkalmazásból, a telefont pedig a kanapé anyagjára
hajítottam. Hangosan sóhajtottam, miközben a fejemet ráztam, néhányszor kissé
megütöttem koponyámat a kezeimmel. Ezerszer megfogadtam magamban, hogy soha
többé nem hozom vissza a múltat az emlékeim közül, mégis sokszor voltak olyan
napok, amikor igenis előjöttek ezek a pillanatok a közösen eltöltött időkből.
Már azokat sem lett volna szabad eltöltenünk, akkor nem lettünk volna abban a
kilátástalan helyzetben. A legrosszabb zónában álltunk meg, ahol sokkal többek
voltunk, mint barátok, azonban mindketten megfagyva topogtunk egymás előtt. Nem
lépett egyikünk sem. Talán mert féltünk, vagy csak, mert tudtuk jól, hogy ez
semmi más, csak a hormonjaink, amik lökdösnek minket egymáshoz egyre közelebb,
hogy azokat az emberi szükségleteket kielégítsük egymásnak, amikre szükségünk
van.
A középiskolában ő volt az, aki terelgetett az utamon. Egy
osztállyal mindig előttem járt, és ő volt az én hősöm már az első napokban,
mikor elveszetten kerestem a büfét, ugyanis azon a napon otthon hagytam az
aznapra szánt ételemet, és korgó hassal vánszorogtam a folyósokon, míg ő a
segítségemre nem sietett.
Elmosolyodtam, ahogy vissza emlékeztem az akkor még barna
hajára, amit annyira menőnek találtam. Kicsit irigykedtem is rá, hiszen én is
annyiszor szerettem volna a hajszínemen változtatni, azonban a szüleim soha nem
engedték. Erre mikorra már felnőttem és szabad kezet kaptam az ilyenek terén,
továbbra is maradtam a fekete hajszínnél. Az a hajszín változtatás egy
gyerekkori fellángolás volt a részemről. Bár még felnőtt fejjel is olykor
elkacérkodtam a gondolaton. Ezek után valahogy egyre többször futottunk össze a
folyosókon, talán a tudatalattim kereste is, csak nem akartam bevallani
magamnak sem. Ő bemutatta a saját barátait, én pedig az enyéimet és így
sikerült azt a hét fős baráti társaságot összehozni. Azonban a kettőnk közötti
kapcsolat mindig is más volt, és mindig is az lesz.
{...}
Valahogy sikerült elütnöm azokat az órákat, amíg várakoznom
kellett, és mikor megérkeztem a repülőtérre, szinte el sem akartam hinni, hogy
tényleg mindjárt felszállunk a repülőgépre, ami elvisz minket Svédországba. Már
mindenki ott volt, mikor én kiszálltam a taxiból, és Jackson hangosan
köszöntött is engem abban a pillanatban, hogy leért a lábam a betonra.
ꟷ Végre itt vagy, Jinyoung! ꟷ Jött oda hozzám és egy kiadós
ölelésben részesített. Viszonoztam a gesztust, majd megkértem rá, hogy segítsen
kipakolni a csomagjaimat az autóból. Fizettem a sofőrnek, aki amint megkapta az
összeget már ment is tovább.
A többiekre pillantottam, akik szintúgy egy öleléssel
köszöntöttek. Pár hónapja nem igazán találkoztunk egymással, hiszen így az
ünnepek előtt mindenkinek a munkahelyén nagy volt a hajsza. Nekem is csak
Jaebummal és Yugyeommal sikerült összehoznunk egy találkát az elmúlt hetekben,
de az nem volt olyan, mint mikor mindenki ott van. Eltávolodtam BamBamtől,
miután megöleltük egymást, majd az utolsó személyhez fordultam. Szőke tincseire
tévedt a tekintetem, amik a szemei elé hullottak, eltakarva kicsit barna
szemeit. Fehér arca akkor pirosodott a csípős, hideg levegőtől, ajkai
csillogtak, ahogy nyelvével megnedvesítette őket.
ꟷ Jó látni, Jinyoung ꟷ Tárta ki karjait, én pedig néhány
másodperc múlva az ölelésébe borultam. Átkaroltam nyakát, miközben öleltem, ő a
törzsemet szorította, mintha soha nem akarna elengedni. Bal kezemről az ujjaim
kicsit hozzáértek szőke hajához a tarkójánál, és még most is olyan puha fogása
volt, mint régen. Pedig fogadni mertem volna, hogy attól a szőkítéstől
tönkretette azt a mindig is egészséges haját, azonban tévedtem. Akkor is
tökéletes volt, mint az elmúlt években folyton.
Egy köhintést hallottam meg mellőlünk, amitől azonnal
kapcsolt az agyam, és nyomban elengedtem Markot.
ꟷ Nem akarok megzavarni semmit, de azt hiszem, hogy lassan
indulnunk kéne, hogy bemutassuk a jegyeinket ꟷ Jegyezte meg Yugyeom, amit persze
mindenki helyeselt, így felkaptuk a cuccainkat.
Mielőtt elindulhattam volna a
szemem sarkából mintha azt láttam volna, ahogy Jaebum tarkón vágja a
legfiatalabbat, azonban ezt annyira ésszerűtlennek gondoltam, hogy inkább csak
a saját élénk fantáziámon nevetve indultam be a nagy épületbe.


Kedves Reina!
VálaszTörlésVégre elértem ide, hogy elolvassam és írjak is hozzá. :)
Imádtam ezt a részt is; úgy hiszem, minden egyes fejezettel egyre jobban bele fogok szeretni az írásstílusodba.
Örülök, hogy egy-két plusz apróságot is megtudtunk a két fiú kapcsolatáról, az pedig nagyon tetszett, hogy már most látszik, hogy szépen elkülönül a két karakter. Ez alatt azt értem, hogy máris kiütköznek az eltérő személyiségjegyeik, ami fontos a karakterek kidolgozásánál.
Nagyon várom, mi lesz ebből az útból!
Puszi,
Mese
Kedves Mese,
TörlésNagyon remélem, hogy ez a véleményed megmarad a további részeknél is, és egyre inkább megkedveled az írásstílusom. Hiszen ez egy hatalmas öröm így írói szemmel, ha valakit képes megfogni a sajátos írásmódjával. De hát persze, ezzel te is tisztában vagy. :)
Próbálok a részekbe belecsempészni a fiúk múltjából, hiszen ezzel is sokkal jobban meg lehet ismerni őket. Szóval a továbbiakban is várhatóak lesznek a mostanihoz hasonló "visszaemlékezések".
Örülök, hogy észrevehető a két karakter közti különbség, ugyanis erre most nagyon oda szeretnék figyelni. Erősen próbálkozom, hogy ez a jövőben megírt fejezeteknél is megmaradjon.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és hogy írtál!
Ölel,
Reina