Egyezség egy démonnal (Infinite, L)

Sziasztok!

Még egy régi írásom, amit pár napja találtam meg. :)

Olvasó szemszögéből íródott.

Műfaj: Dráma, Fantasy

Kellemes Olvasást!

Egyezség egy démonnal 

Hazugságok, amiktől a szüleink taszítanak el. Tanítanak minket, hogy nem szabad, csak becsapunk velük másokat, pedig ők már gyerekkorunkban bolondítanak velük. A húsvéti nyuszi, a fogtündér, a Mikulás mind egy hatalmas átverés, amiket a gyerekek arcába mondanak, szemrebbenés nélkül. Kérdezem én, miért? A válasz, a gyerekek így sokkal jobban várják az ajándékot. Az ilyen hazugság nem bűn, hiszen a másiknak akarunk jót. Megsúgom nektek, ezek mind ugyanolyan mocskos hazugságok, mint a többi! Az emberek azt hiszik, hogy rendbe hozzák velük a dolgokat, én pedig ilyenkor tudok jóízűen felnevetni, mivel ezekkel csak magukat butítják, de képtelenek felfogni.

Ahogy ez a fiú is itt előttem, habár ő neki talán kezd derengeni, hogy csak magát bolondítja ezzel a rossz színjátékkal. Mert nem csinál mást csak egy szerepet játszik el, egy álarccal, ami már egyé nőt arcával, amit nagy erőfeszítéssel sem képes letépni magáról. Ezt teszik velünk a ”jóindulatú” hazugságok, egy teljesen más személyt kovácsolnak belőlünk, aztán utána meg pánikba esünk, ha nem tudunk szabadulni.

Szerelmes a lányba, magának akarta, meg is kapta, de milyen áron? A fiú belseje már rohad, a lelke cafatokban lóg, szíve kezd repedni. Szenved, amiért a lány egyáltalán nem belé szerelmes, hanem abba az alakba, akit előidézet, hogy megszerezze szíve választótját. Mikor mutattad meg valódi éned? Valaha történt ilyen? Ahogy téged nézlek, mintha elszorulna a szívem, de egyben hevesen kacagnék nyomorodon. Úgy vagyok, mint te, nem tudom mit kéne tennem. Segítsek, vagy csak taszítsalak még inkább a sötétbe? A másodikat kéne tennem, hiszen ez lenne a kötelességem, mégis enyhén fáj, mikor megpillantom könnyeid. Viszont, ha szereted, miért hívtál engem? Mi jár a fejedben, mit szeretnél, mit tegyek veled?

– Könyörgöm, taszíts el tőle! – végén elcsuklik enyhén hangja. – Ő nem engem szeret, ebbe pedig belebetegszem! Nem bírom tovább! Szeretem, ezért el kell engednem, viszont nem megy magamtól. Segítened kell! Könyörgöm!

Megfagy a vér az ereimben, ahogy könnyel áztatott arccal fel néz rám és könyörög nekem.

– Elakarod engedni, hogy ő boldog legyen? – nem válaszol semmit, csak felhúzott térdeire hajtja fejét, fekete hajába futatja ujjait. – Hiszen ő boldog, nem? Egy olyan emberrel van együtt, amilyennel mindig is akart.

– De én nem vagyok olyan! – ordít fel, a fájdalom áramlik szavaiból, könnyeitől pirosodnak igéző szemei. – Nem bírok tovább a szemébe hazudni, nem érdemli meg, hogy becsapjam – elhalkul.

– Biztos vagy benne, hogy az én segítségem kell ehhez? – nem mond semmit ismét, csak enyhén bólint. Közelebb lépdelek hozzá, felmászok a fehér lepedővel lefedett ágyra, háta mögé kúszom. Átkarolom nyakát, bal tenyeremmel végig simítok mellkasán, jobb kezemmel álla alá nyúlok, hogy felemelhessem fejét, így egyenesen az előttünk lévő tükörbe pillant, velem együtt. Füléhez fordítom ajkaim, a meleg levegőtől érzem, hogy kissé megborzong.

– Megkötöttük a szerződést…– súgom bele fülébe, majd visszapillantok tükörképére. El sem tudod képzelni mennyire védtelen vagy ilyenkor, Kim MyungSoo!