Megoldásra váró egyenlet (Day6, Young K) 1. Nem várt megmentő

Olvasó szemszögéből íródott

Főszereplők: Olvasó X Young K

Műfaj: Mindennapi, romantikus, humor, enyhe dráma

Kellemes Olvasást!

1. Nem várt megmentő

A meleg napsugarak bizsergették a bőröm. Annyira kellemes volt, csak kissé elszomorító, hogy ezt mindvégig a hatalmas üveglapon keresztül érezhettem, ami elzárt a külvilág zajos, forgalmas utcáitól. Éppen hallani lehetett az autók pöfékelését, az emberek csacsogását, sietős lépteiket. Nagyobb szusszantás közben dőltem neki a székem háttámlájának, ami után ismét az ablakon keresztül figyeltem az utcán történteket, nem foglalkozva azzal, hogy az iskolában vagyok egy óra kellős közepén, aminek a tartalmára nem ártana figyelni. Nem törődtem vele, pedig nem voltam az a kallódó diák, próbáltam minél több figyelmet szentelni az órai anyagra, de olykor eluralkodott rajtam az unalom. Figyelmetlenné váltam ez miatt, jó néhány mondat elsuhant a fülem mellett, és ezek után már nem is próbáltam visszarázkódni az óra tempójához. Lökést éreztem a jobb felkaromon, aminek köszönhetően kirázódtam a bámulásból, a másik oldalamra fordítottam a fejem, hogy padtársam szemébe nézhessek. Kérdő számpárral kezdtem el vizslatni, de Sungjin csak egy szeleburdi mosollyal nézett vissza, majd a tábla felé biccentett fejével, ahol a tanár magyarázta az anyagot, miközben a krétával írt a táblára, másik kezében pedig a tankönyvet tartotta. Apró fintorral az arcomon ráztam meg enyhén a fejem, amivel jeleztem neki, hogy a mostani tanóra végéig nem vagyok hajlandó a tanár oktatására figyelni. Egy nem túlságosan egyetértő pillantást kaptam tőle, inkább csak visszafordította tekintetét a terem elejébe. Nem akart győzködni, hiszem már csak tíz perc volt vissza. Jobbnak látta, ha akkor meghagyja nekem a döntést, hogy folytatom tovább az ablakon való kibambulást, vagy inkább figyelmet fordítok az órai anyagra. Erősen átméregettem a két lehetőséget, és természetesen okosan döntve az előző opciót választottam egy apró mosollyal az arcomon.

{…}

Síri csend ölelt körül, amit a papírok susogásai néha megszakítottak. A földön pihenő szőnyegen ücsörögtem a két hatalmas bútor között, amiknek a polcaik kissé megroskadtak a vastag könyvektől, amelyek rajtuk pihenve töltötték szabadidőjüket, felkészülve arra, hogy valaki elemelje őket a helyükről és beléjük olvassanak. Sungjin is buzgóan keresgélte a kötetet, amit már nem egyszer olvasott ki. Úgy vélte, hogy ideje lenne, hogy nekem is megmutassa kedvenc könyvét, legalább egy kicsit beleolvashassak, hogy kedvet kapjak hozzá. Egy boldog, széles mosoly terült el arcán, mikor végre megtalálta a másfél ujjnyi vastag könyvet, amit gyengéden emelt el a helyéről és kifinomult mozdulatokkal forgatta meg kezében. Helyet foglalt mellettem a puha szőnyegen, a keményborítású könyvet a kezembe helyezte, majd helyettem fel is lapozta az első fejezet kezdetéhez. Elkezdtem olvasni az apró betűkkel nyomtatott mondatokat, miközben folyamatosan éreztem magamon Sungjin izgatott, kíváncsi tekintetét, ahogy az köztem és a könyv között cikázott, egy apró mosoly pedig végig megbújt szája sarkában, olykor alsó ajkába is picit beleharapott. A könyvek szerelmese volt, letagadni se tudta volna, de én ezt is szerettem benne, hogy ekkora odaadással tud figyelmet szentelni a soroknak, amik olvasás közben egyre inkább magukkal ragadják őt. Szerettem Sungjint egy őszinte barátomnak tudtam mondani, ami mindennél fontosabb volt számomra.

ꟷ Ha folyamatosan így nézel, akkor félő, hogy elkezdek pirulni a lámpaláztól ꟷ Belehajtottam a fejem a könyv oldalai közé, miközben a nevetésem próbáltam visszatartani, kisebb-nagyobb sikerrel, ezért pufogó hangokat hallattam a számmal.

ꟷ Nem tehetek róla. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményed ꟷ susogta közel a fülemhez a szavakat, hogy ne csapjon zajt, hiszen mégis egy könyvtárban voltunk, bár nekem nehezebben sikerült teljesítenem ezt a feladatot. Csak megint egy kisebb kelekótya mosoly virított az arcán, de ezt is csak szeretni tudtam benne. Aranyossá tette, kicsit kisfiússá, ami a bájos tulajdonságai közé tartozott. Valamelyest kinevettem magam, már amennyire ilyen visszafojtva lehetett, eltűrtem két tincsem arcomból, és folytattam a könyv olvasását. Az első fejezet nem volt túl hosszú, így hamar végeztem vele, és be kellett vallanom, hogy tényleg jó regénynek tűnik első benyomásra. Ezt közöltem is Sungjinnal, akinek persze hatalmas vigyor mutatkozott meg arcán ennek köszönhetően, kicsi tapsolást is hallatott magától.

ꟷ Akkor megyek és kikölcsönzőm neked! ꟷ Pattant fel villámgyorsan ülőhelyzetéből, felsegített engem is, és még a táskámat is a kezembe adta.

ꟷ Rendben. Addig én veszek valami üdítőt magunknak. A folyóson találkozunk ꟷ Szóltam még utána, mert már majdnem el is tűnt a szemeim elől, annyira sietett a könyvtár vezetőjéhez, hogy elintézhesse a kikölcsönzéssel kapcsolatos papírokat. Habár lassan ilyet sem kell csinálnia, hiszen ha így folytatja hamarosan törzsvendége lesz a könyvtárnak.

Elindultam ki a könyvtárból, majd a közelben lévő automatagéphez vettem az irányt, hogy valamilyen hűsítőt vegyek magunknak. Nem kellett sokat sétálnom, hogy a szerkezethez érjek, hiszen egy emelettel volt feljebb. Át vizslattam a benne lévő italokat, bár nagy választékkal már nem rendelkezett. Túlságosan nap vége volt, ilyen időben pedig már eléggé ki volt fogyva, hiszen sok diák innen veszi a napi folyadék mennyiségét, ami az iskolához kell. Azért sikerült egy jó fajtát kifigyelnem, amiből szerencsére volt elég, hogy mindkettőnknek tudjak vinni. Bedobáltam a megfelelő mennyiségű összeget, megnyomtam az üdítő kódja feletti gombot, és vártam, hogy a gép kiköpje magából a két dobozt. Felkaroltam a két italt, amit mellkasomhoz szorítottam karommal, a táskám pántját megigazítottam a vállamon, és visszaindultam a folyosóra, ahova megbeszéltük a találkát. Egy dalt dúdoltam, miközben haladtam le a lépcsőn, de megtorpantam, mikor egy nagyobb puffanást hallottam meg nem olyan messziről. Zavart tekintettel folytattam az utamat, majd ismét megtorpantam, mikor befordultam az utolsó saroknál. Egy hajszálnyi választott el attól, hogy az italokat eldobjam, nyelni nem voltam képes, a lábaim is kicsit megdermedtek, a szívem hevesen dübörögni kezdett a mellkasomban. Megdermesztett a látvány, ahogy Sungjin a földön próbálta magát magzatpózba húzni, miközben két srác a lábukkal taszigálták a falhoz préselve őt, hogy még csak véletlenül se tudjon elszökni előlük. Az egyikőjük egy sokkal erősebbet lökött rajta, a látványa még nekem is fájt. Megijedtem, annyira tehetetlennek éreztem magam. Segíteni akartam rajta, de akárhogy méregettem az erőviszonyokat nekem semmi esélyem nem lett volna a két idegennel szemben. Sungjin kicsit nyüszített, mikor a magasabb belerúgott az oldalába. Itt elpattant bennem a cérna a dühtől. Trappolva közelítettem meg a három fiút, miközben oda is kiabáltam nekik, így magamra hívva a figyelmüket. Már éppen odaértem hozzájuk, mikor valakinek a tenyere a vállamra simult, és egy erősebb rántással megakadályozott, hogy közelebb kerülhessek a támadókhoz. Ahogy én hátrább kerültem, ő elém lépett, csakis előttem magasodó hátát láttam, és a világosbarna hajkoronáját.

ꟷ Be lehet fejezni, és elhúzhatjátok a csíkot! ꟷ Förmedt rá erélyes hangjával a két srácra, akiknek a szemeikben kicsi félelmet véltem felfedezni. Ennek ellenére nem távolítottak Sungjintól, sőt az egyik még inkább arrébb taszigálta a talpával. Megint felment bennem a pumpa, de az előttem álló hős hátra nyúlt a kezemhez, és összekulcsolta kisujjainkat. Elkerekedett szemekkel figyeltem a mozdulatot, de mégis gondoltam, hogy nyugtatni próbál, és arra ösztönözni, hogy ne csináljak semmi meggondolatlant. Valamelyest sikerült a terve, visszafogtam magam, de továbbra is barátomat figyeltem, aki még mindig a földön feküdt, teljesen kitéve a mellette álló bántalmazóknak.

ꟷ Nem mondom még egyszer! Tűnjetek el a közeléből! ꟷ Sziszegte a szavakat, annyira rémisztő volt a megszólalása. Csak pislogni tudtam tőle, az ujjaink továbbra is összekulcsolva lebegtek a levegőben. Az egyik srác távolabb került Sungjintól, és az előttem álló fiúhoz lépdelt.

ꟷ Miért mi lesz, ha nem? ꟷ Egy tipikus rosszfiús visszavágást produkált, amitől a megmentőnk ökölbe szorította az én kezemhez közelebbi kezét. Egy apró nevetést adott ki magából, mindenki őt figyelte, bár az én tekintetem sokszor Sungjint is követte.

ꟷ Beverem a képeteket. Mivel pont itt a suliban történne az egész, valószínűleg kikötnénk az igazgatóiban, de már úgy, hogy ti vérző orral álltok meg az asztala előtt. Szemtanúink is vannak, szóval nagy valószínűséggel én jönnék ki jól, ti pedig szarul. Azt pedig garantálom, ha ti miattatok ennyi mindenen kell keresztül mennem, miközben semmi kedvem, akkor a sulin kívül is megkereslek titeket, és ott is kaptok az arcotokba ꟷ Csak egy nagyot nyeltem, már levegőt is félve vettem.

A két fiú össze nézett, az egyik ezek után belerúgott Sungjin talpába, majd elindultak, ott hagyva minket. Abban a pillanatban rohantam oda a földön fekvő barátomhoz, elszakítva a köteléket az ujjaink között a megmentővel. Leraktam mellé az üdítőket, ezek után segítettem neki lassan felülni, és ezerszer végigsimítottam arcán, nem-e találok rajta valami sérülést.

ꟷ Fáj valamid? Hogy érzed magad? ꟷ Tíznél is többször kérdeztem meg tőle ezt a két kérdést, mire már csak egy apró mosolyt kaptam tőle. Ekkor jöttem rá, hogy le kéne nyugodnom, ezért egy mély lélegzetvétel után, hajamat fülem mögé tűrtem, és gyorsan átöleltem nyakánál fogva. Miután kicsit megszorongattam, eltávolodtam tőle és a mellettünk álló fiúra emeltem a tekintetem. Ekkor kaptam tökéletes rálátást arcára, és ebben a másodpercben ismertem fel egy szempillantás alatt. Younghyun volt a nagy megmentő, aki az osztálytársunk volt, ráadásul mögöttünk ült az osztálytermünkben. A tipikus csendes srác, aki a terem leghátuljában ült, a hangját pedig alig hallani, általában pedig a telefonját nyomkodta óra közben is, de ez mellett mégis jó tanulónak számított a jegyei alapján. Meglepetten néztem rajta végig újra, majd állóhelyzetbe tornáztam magam, és Sungjinnak is segítettem felkelni.

ꟷ Köszönöm, hogy segítettél ꟷ Fordultam Younghyunhoz, aki hűvös tekintettel figyelt bennünket, de később egy kedves mosoly jelent meg arcán.

ꟷ Nem kell semmit sem megköszönni. Egyébként sem bírom, annak a két hülyének a fejét ꟷ Elmosolyodom a kijelentésén. ꟷ Biztos, hogy jól vagy? ꟷ Tette fel a kérdést Sungjinnak, aki csak bólintott egyet.

ꟷ Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk valamit enni? ꟷ Váltottam hirtelen témát, és a két fiút kezdtem el szuggerálni, akiknek persze kicsit meglepődött arckifejezésük volt. ꟷ Legalább mindannyian lenyugodhatunk, túl sok volt ez így hirtelen, és így megtudjuk köszönni a segítségedet. Nem is merek belegondolni, mi lett volna, ha nem jössz időben ꟷ A két mellettem álló összenézett, majd szinte teljes szinkronban egyetértően bólintottak egyet.

Fellelkesedve szedtem fel a dolgokat a földről, majd elindultam a két fiúval egy kisebb étteremhez, lassú tempóban, hiszen Sungjinnak még nagyon picit fájt az oldala, de megnyugtatott, hogy nem vészes. Egy gyógyító puszinak szánt apró csókot adtam arcára, majd közöltem vele, hogy ezentúl együtt fogunk üdítőt venni, amit jóízűen megmosolygott. Younghyunra vezettem a tekintetem, aki mellettünk bandukolt, enyhén leszegett fejjel, de láttam rajta, hogy ajkain apró mosoly bújik meg, ami valószínűleg az előző kijelentésemtől volt.