Olvasó szemszögéből íródott
Főszereplők: Olvasó X Aron (azonban nevek nem szerepelnek benne, szóval bárkit beleképzelhettek a történetbe).
Műfaj: Dráma, Fantasy, Angst
Kellemes olvasást!
Ígéret
A hatalmas teremben már minden
elő volt készítve a díszes ceremóniához. A fényes gránit padlón a kézzel
készített szőnyegek pihentek, a plafonról logó csillárokról visszaverődött a
gyertyatartókból kiálló gyertyák lángjaik. A falakon csüngő kardok, pajzsok és
festmények kápráztatták a terembe belépő vendégeket. A nagy légteret emberek
töltötték meg, csacsogva, iszogatva, mulatva. Boldogok voltak, örömtől
hullottak könnyeik. Királynőjüknek ismét lesz egy hősies védelmezője, aki a
testével, erejével, tudásával védelmezi az uralkodót bármi áron, míg teste fel
nem hagyja a szolgálatot. Míg a halál el nem választja őket. A gondolattól az
én szemeimben könnyek kezdek el gyarapodni, a vörös szín egyik árnyalata kezdte
felváltani szemem világos felületét. Lehajtott fejjel haraptam alsó ajkamba,
hogy a fizikai fájdalom elterelje a lelkemben keletkező elviselhetetlen kínt. A
szívem meghasadt a gondolattól, alig voltam képes felfogni az eseményeket.
Össze akartam szorítani a szemeimet, kinyitni és felébredni az ágyamban, hogy
kiderüljön számomra; az egész csak egy rossz álom volt. Azonban minden hiába.
Maga az élet volt egy rémálom, amiből nem lehetett felkelni.
A tömeg elhalkult, hirtelen
mindenki határozottan, egyenes háttal, felemelt fejjel kémlelte a hosszú szőnyegre
lépő hölgyet. Hófehér ruhája csodálatosan kiemelte hibátlan alakját, arcát
enyhe smink szépítette már amúgy is elbűvölő arcát, barna, loknis
hajkoronájában fehér virágok díszelegtek. Kifogástalan volt a megjelenése,
szemet kápráztató, bámulatos. Kecses léptekkel tette meg az a távot, ami az
ajtótól a trónhoz vezetett. Megállt a hatalmat sugárzó ülőalkalmatosság előtt,
annak hátat fordítva, hogy a népével szembe kerülhessen, szemkontaktust kötve
velük. Képtelen voltam a szemébe nézni, nem volt elég erőm, hogy a tiszteletet
megmutassam felé. A pilláim közül még mindig kiakartak hullani a könnyeim, a
padlóra akartak zuhanni. Nem ő volt a hibás, a helyzet volt az elkerülhetetlen.
Az addig összegyűjtött védelmezők
sorban jöttek be a helyiségbe, majd egy sorfalat alkotva a szőnyeg két szélén.
Tudtam, hogy pár másodperc és elkezdődik, hamarosan ismét látni fogom, és ebben
a pillanatban meg is jelent. A teremben lévő csend, ha létezhet még inkább
erősödött. A cipője talpának surranó hangját lehetett csak hallani, ahogy a
szőnyeghez ért az anyag. Talpig feketébe öltözött testéről nem tudtam levenni a
szemem, arca határozott, kiegyensúlyozott és magabiztos volt, barna haja
kifogástalanul állt. Hibátlan volt, akárcsak máskor is.
A királynő elé érkezett, majd térdre
ereszkedett, karjait kinyújtotta, hogy tenyereit ez előtte álló hölgynek
tarthassa. Ordítani akartam, azt akartam, hogy abban a pillanatban keljen fel
onnan, és fejezze ezt be. Még csak meg se forduljon a fejében védelmezőnek
állni. Azonban nem jött ki hang a torkomon, mozdulni sem bírtam, elhagyott az
erőm, csakis a könnyeimmel küszködtem.
Egy tincset a fülem mögé tűr, majd arcomon simítja végig mutatóujját.
Az ölében ülve bújok hozzá még közelebb, még erősebben szorítva magamhoz. A
könnyek hullani akarnak szemeimből, csak szipogva vagyok képes visszatartani
őket. Összekulcsolja ujjainkat, rácsókol kézfejemre.
ꟷ Ne sírj! ꟷ Csitítgat, amitől belőlem még inkább erősebben akar kitörni
a fájdalom, ami a szívemben gyülemlik.
ꟷ Nekem te ne mondd meg, hogy…ꟷ Mérgemet és könnyeimet visszafojtva
sziszegem a szavakat, azonban közbevág a saját, lágy hangjával.
ꟷ Miattam nem érdemes azokat a könnyeket hullatni, hidd el nekem! ꟷ Szemeimbe
pillant igéző, barna tekintetével, amitől ismét megroppan a szívem.
Homlokát enyémnek hajtja, orrunkat összeérinti, picit össze is dörzsöli
őket.
ꟷ Nem szabad sírnod! Ígérd meg nekem, hogy nem fogsz sírni ꟷ Csak a
fejemet rázom a nemértésemet kifejezve vele. Nem kérhet tőlem ilyet, hiszen már
most alig bírom megállni azt, hogy ne potyogjanak a könnyeim.
ꟷ Ígérd meg! ꟷ Lágy hangjával kérlel, szinte könyörög, így egy aprót
bólintok kérésére.
ꟷ Ígérem! ꟷ Válaszomra egy kellemes, odaadó, szerelmes csókot kapok
ajkaimra tőle, amivel az ígéretemet pecsételtük meg.
A királynő kinyújtotta jobb
karját, a markában szorongatott gyémánt zsebórát az előtte térdelő tenyerébe
ejtette. Az óra megérintette a bőrét. Innentől nincs visszaút. A közönség
tapsviharban tört ki, én elengedtem az első könnyemet, majd azt követte a
következő és az utána lévő. Összetört szívvel, könnyáztatta arccal törtem utat
a vendégek között, hogy a kijárat felé indulhassak.
Sajnálom, hogy így kellett
végződnie, sajnálom, hogy nem úgy alakult a jövőnk, ahogy elterveztük.
Sajnálom, hogy nem tartottam be az ígéretem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése