2019. január 2., szerda

Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 1. Lehetne köztünk valami, azonban ez nem azt jelenti, hogy lesz is


Mark
Iszonyatosan álmos voltam, olyan szinten, hogy még az ébresztőmet is alig voltam képes kikapcsolni. Nem akartam mozdulni, csak tovább aludni, a szemeim fájtak az álmosságtól, a takaró meleg ölelésében akartam maradni. Már ott tartottam, hogy majdnem visszaaludtam, mikor nyílott a szobám ajtaja, amin lakótársam és egyben egyik legjobb barátom lépett be. Izgatottan elkiabálta magát, a nevemen szólított, én viszont úgy csináltam, mint aki meg sem hallotta, hogy egyáltalán bent van a helyiségben. Rázogatni kezdte vállamat, közben folyamatosan a nevemet mondogatta eszméletlenül hangosan. Jackson milliószor nagyon sok volt, az ilyen reggeli órákban meg főleg. Alapból nem szerettem korán kelni, nekem kilenc óra előtt nem létezett a világ, olyankor egy kétlábón is alig járó szerencsétlenség szoktam lenni. Az előző estén reggel hatra állítottam az ébresztőt, tehát egyenlő volt a totális kínlódásommal. Jackson átért a lábam lökdösésére, és továbbra is csak a nevemet kántálta, mintha egy focimeccsen lettünk volna.

ꟷ Jackson, hallgattasd el magad, könyörgöm ꟷ Nyöszörögtem ki nagy nehezen, mivel ilyenkor még beszélni sem volt kedvem.
Nem voltam egy nagy beszédes srác soha az életben, de persze azért némasági fogadalmat sem tettem le. Szerettem a lényegre térő beszélgetéseket, ennyire egyszerű. Reggelente azonban az igen és nem kombinációnál cifrább válaszokra nehezen voltam képes. Ha elég volt a kérdésre egy fejbólintás is, akkor én inkább azt használtam, hogy még csak véletlenül se kelljen használnom a hangszálaimat. Nagy nehezemre esett ezt az egyszerű mondatot is kipréselnem magamból.

ꟷ Ha felkelnél, már régen abbahagytam volna ꟷ Válaszol a barna hajú haverom, most kifejezetten élesen ható hangjával. Pedig alapjáraton nem a magas hangtónusáról volt híres. Nyögve fordultam át jobb oldalamról a másikra, a takarót a fejemre húztam. ꟷ Még hogy te vagy az idősebb ꟷ Nem láttam, de tudtam, hogy a szemeit forgatja, miután megéreztem egy ütést a hátamon, ami az ő kezétől érkezett. 

Idegesen ültem fel, az égető fájdalom a hátamon csak még rontott a kedvemen. Jacksonra néztem, aki csak vigyorgott rám büszke fejével, hogy végre sikerült kiugrasztania a takaró alól.
Észre sem vettem, hogy le is hullott rólam a takaró a hirtelen mozdulatomtól, de ha már így voltam, akkor leléptem a lamináltparkettára, amivel a szobám padlója volt megvonva. A szemeimet dörzsöltem meg egyenként, aztán a fürdőbe csoszogtam, hogy a reggelente szokásos dolgaimat elintézzem. A tükörbe néztem, ahol a szemeim alatt csúnya, sötét volt a bőröm, az alapból is duzzadtabb szemeim így csak még fáradtabbnak tűntek. Szőke hajam kócosan hajlott ide-oda, számsarkában egy kisebb megszáradt nyálcsík éktelenkedett. Lesajnálóan néztem végig magamon, és inkább nekiálltam a reggeli rutinomnak, hogy valahogy mégis csak kinézzek. A szobába visszatérve egy szűkebb szárú farmert vettem fel, ami még kellőképpen bő is volt. Nem tudtam megérteni, hogy sok srác hogyan képes felvenni azokat az eszméletlenül szűk csőnadrágokat. Mintha a nővérük farmerjét lopták volna el a gardróbból. Tisztában voltam vele, hogy ez a divat, de ettől függetlenül nevetségesen néztek ki bennük. Kezembe vettem egy szürke pólót, amit magamra is kaptam, majd rá egy babakék kapucnis pulcsit, végül pedig egy fehér kabátot vettem rá. Kisétáltam a nappaliba, ahol Jackson a kanapén ülve várt rám.

ꟷ Mehetünk? ꟷ Kérdeztem tőle, miközben az előtérbe sétáltam, ahol az egyik fekete Adidas cipőmbe bújtam.

ꟷ Nem reggelizel? ꟷ Jött a kérdésre a kérdés, mikor már ő is mellém lépett, és elkezdte ő is felvenni az egyik cipőjét.

ꟷ Majd a boltban veszek valamit ꟷ Válaszoltam egy egyszerű kijelentéssel, majd a kocsikulcsért nyúltam, ami a kulcstartó egyik peckén lógott.

Lesétáltunk a társasház közös lépcsőjén, majd mikor odaértünk az autómhoz, átdobtam a kulcsot Jacksonnak, ugyanis én képes lettem volna útközben lefejelni a kormányt az álmosságomtól. Barátom át is vette szívesen az irányítást az autó felett, hiszen imádott vezetni, ez volt az egyik szenvedélye. A rádiót akkor is hallgattuk, mint mindig mikor autóban ültünk. Nálunk ez megszokás volt, mert egyikőnk sem szerette a csendet. Valami kis apró zajnak kellett lennie körülöttünk. Beértünk a városnak ahhoz a részéhez, ahol vásárolni szoktunk. Jó kis boltok voltak a környéken, nagy választékkal, jó minőséggel, megfizethető árakkal, és annyira nem is voltak zsúfoltak. Bár abban a korai órákban még azt is megmertem volna fogadni, hogy ketten Jacksonnal leszünk az egyetlen mozgólények a kereskedelmi üzletben. Sokat nem is tévedtem, hiszen csak néhány idősebb hölgy mászkált a polcok között, akiket már hajnali négykor kivetett az ágy. Letámaszkodtam az előttem guruló bevásárlókocsira, majd követtem Jacksont, aki a telefonjáról olvasta le, hogy miket kell vennünk. Nem értettem, hogy minek akar bevásárolni most, hiszen este indulunk a géppel. Persze, azt is tudtam, hogy az útra vásárol, de ezt meg még úgysem értettem. Annyira feleslegesnek tartottam. Valószínűleg a repülőúton kapunk valami kaját, ha pedig landoltunk, akkor úgyis keresünk valami éttermet, ami közel van a szállódához. Ha egy hétig étteremben fogunk enni, még akkor sem fog rámenni a gatyánk. Ha meg túl drága is lenne, akkor még mindig vannak Svédországban is boltok, mint máshol is. Azonban inkább ráhagytam Jacksonra a dolgokat, hiszen ismertem már, túlságosan is. Ha egyszer a fejébe vesz valamit, akkor az úgyis lesz.
Lassan félórája barangoltunk a boltban, nekem sikerült vennem magamnak reggelit is. Barátom előttem haladt, én pedig utána miközben éppen egy könyvespolc előtt haladtunk el, ahol én megtorpantam, magára hagyva Jacksont. Megláttam egy sötétkék határidőnaplót, aminek a keményborítású előlapjára aranybetűkkel volt ráírva a jövőév száma. A kezembe vettem a könyvet, amit elgondolkodva figyeltem. Soha nem használt telefont, vagy hasonló elektronikus eszközöket ahhoz, hogy feljegyezzen magának valamit. Imádta a hagyományos dolgokat ezen a téren, mivel számára így sokkal különlegesebb volt, már az is, amit leírt.

ꟷ Mark, hol vagy? ꟷ Lépdelt vissza Jackson mellém, miután észrevette, hogy lemaradtam. A kezemben tartott könyvre pillantott ő is, majd egy kisebb sóhaj hagyta el a száját. ꟷ Megint rá gondolsz, igaz?

ꟷ Csak megláttam ezt a könyvet, ennyi ꟷ Próbáltam azonnal lezárni a témát, hiszen utáltam erről beszélni. Tipikusan a felesleges szájtépésekhez tartoztak.

ꟷ Mikor lesztek hajlandóak ismét beszélni erről? Legalább egy kicsit erőltetnétek meg magatokat, és simán lehetne végre valami köztetek! ꟷ Förmedt rám kicsit legjobb barátom, azonban én mintha meg sem hallottam volna, visszaraktam a határidőnaplót az eredeti helyére, és közöltem Jacksonnal, hogy folytassuk a bevásárlást, mivel még indulásig sem fogunk végezni.

Még nagyobb rosszkedvvel folytattam a boltban járkálást, miközben az agyamat egy csomó emlék, és kérdés borított el. Megint betöltötte minden gondolatomat, mint néhány hónappal ezelőtt. Lehetne köztünk valami, azonban ez nem azt jelenti, hogy lesz is.  

3 megjegyzés:

  1. Kedves Reina!

    Nagyon jó kis felütés volt ez a rész. Olyan jó végre mástól olvasni MarkJin ficit, ráadásul egy ilyen minőségit. Szerintem remek írásstílusod van; látszik, hogy nem keveset foglalkoztál már vele. A helyesírásod is kiváló: tudom, hogy senki sem hibátlan, de annyira sokat el tud venni az élménytől, ha hemzseg a grammatikai hibáktól egy szöveg - szerencsére nálad nem ez a helyzet.
    Úgy örülök, hogy rátaláltál az egyik történetemre, és így általa én is a te blogodra. Kíváncsian várom, mit hozol ki ebből a sztoriból.
    Egyébként van facebookon egy Got7 fanfictionös magyar csoport, amiben majdnem 1700-an vagyunk, belinkelem neked, hátha megszeretnéd osztani ott is a történet fejezeteit, hogy így több emberhez eljussanak:
    https://www.facebook.com/groups/434784423379417/

    Puszi,
    Mese

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mese,

      Nem is tudom szavakba önteni, hogy mennyire a szívemig hatottak a szavaid. Nagyon boldog vagyok, amiért ennyi kedves és dicsérő szót kaptam tőled.
      Az írást már több mint hat éve űzöm, bár még most is sokszor vagyok úgy, hogy van hova fejlődnöm. Azonban az is biztos, hogy ez idő alatt rengeteget változott az írás stílusom, és a helyesírásom is sokkal jobb lett, mint mikor először neki kezdtem.

      Részemről is a szerencse, hiszen imádom a történetedet, és valószínűleg a jövőben követni fogom a továbbiakat is!

      Nagyon remélem, hogy nem fogsz csalódni a történetben, és a lehető legjobban megtudom fogalmazni azt, ami a fejemben már szépen kirajzolódott.

      A csoport linkjét pedig köszönöm szépen. Nem találkoztam még vele, de mindenképpen csatlakozok a kis közösséghez, és ott is megosztom a történetet! Még egyszer köszönöm!

      Köszönöm szépen, hogy olvastad és azt is, hogy írtál!

      Ölel,
      Reina

      Törlés
    2. Kedves Reina!

      Megérdemelted a dicsérő szavakat, és ha belépsz a csoportba, hátha mástól is kapsz majd.

      Én az elején hihetetlen sok helyesírási hibával dolgoztam, és maga a stílusom is nagyon gagyi volt, de még most is bőven van hova fejlődnöm. Viszont az, hogy látom, már mekkora utat tettem meg, azt a reményt kelti bennem, hogy még jó sokat tudok majd a jövőben is fejlődni. Biztosan veled is így lesz: a potenciál megvan benned.

      Nem fogsz csalódást okozni, ebben biztos vagyok. Megtisztelsz, ha más írásomat is esetleg elolvasod: bár bennem is felmerült, hogy csalódsz egyes szerzeményeimben. De majd meglátjuk.

      Igazán nincs mit, hisz te is szoktál írni. De amúgy is írtam volna.

      Puszi,
      Mese

      Törlés

layout by Sasame Ka z Zatracone Dusze