Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 5. Az alkohol jótékony hatásai

Jinyoung

Mark a hajába túrt, majd a szobában kezdett el fel alá rohangálni, a düh átárasztotta a testét, ami egy kissé megrémisztett. Nem voltam egy túl jó angolos, azonban általában azt megértettem, hogy mit mondanak nekem, így Mark előző mondatát is nagyjából leszűrtem. Kivettem, hogy a káddal van a gond, és hogy mégis mit keres az ággyal szembe. Bár az utóbbit már csak én raktam hozzá, de biztosra mentem volna, hogy az háborította fel, hogy a fürdőt -ami igazából csak egy kádból állt- csak egy sima üvegfal választott el a szoba többi sarkától. Szerintem is furcsa megoldás volt, de ha egyszer az jutott. Még így is gyönyörű volt a szoba, egyenesen kápráztató. Az a kilátás, ami elénk tárulkozott lélegzetelállító volt, és már bele is tudtam magam képzelni a fürdőkádba, ahogy a habfürdő ellepi a testem, miközben csodálom a havas tájat. A gondolatba még egy kellemes bizsergés is végigfutott a gerincem mentén, azonban pont akkor lépett vissza mellém az ideiglenes szobatársam.

ꟷ Legalább a mosdó külön van ebben a szobában. Bár már azon sem lepődtem volna meg, ha azt meg csak egy elhúzható függönnyel oldották volna meg ꟷ Ennél a mondatánál már kellően lenyugodott annyira, hogy ismét a koreai nyelvet használja, így nekem sem kellett azon töprengenem, hogy pontosan mit is mondhatott, hiszen így tisztán értettem szavait. 

Csak egy apró vállrándítással, és mellé egy együtt érző arccal válaszoltam neki, hiszen erre jobbat nem tudtam felmutatni. Abban a pillanatban pont a fürdőszoba érdekelt a legkevésbé, inkább az töltötte be a gondolataimat, hogy Markkal egy szobában leszünk, és még ráadásul egy ágyban is kell vele aludni. A múltban történtek már ehhez hasonló dolgok, azonban egy idő után lezártuk az életünk azt a szakaszát, és úgy éreztem, hogy egyáltalán nem kéne felhozni azoknak a hónapoknak az emlékeit. A gondolattól ismét elkezdtek remegni a kezeim, és ez által a kulcs majdnem újra kiesett az egyik kezemből. Inkább ledobtam az ágyra a fém tárgyat, és elkezdtem kipakolni a ruháimat a szekrénybe, legalább ezzel is elütve az időt, és elterelve a gondolataimat azzal kapcsolatban, hogy Mark itt van mellettem pár lépésnyire. Mark is csak neki kezdett a bőröndjének a kipakolásához, így csak csendesen rendezkedtünk egymás társaságában. Az ajtón lévő kopogás szakította meg a csendünket, így én el is indultam, hogy fogadjam a váratlan vendéget. A falap túloldalán Jackson várakozott, aki egy széles mosollyal köszöntött, amint kinyitottam a köztünk lévő ajtót.

ꟷ Közvéleménykutatást végzek, úgyhogy lenne egy kérdésem. Megfelel nektek, ha elmegyünk egy közelebbi étterembe? Most néztem ki a neten, hogy tíz perc sétányira van itt egy, és elég jókat írtak róla a kommentekben ꟷ Felcsillantak a szemeim Jackson mondatára, hiszen kifejezetten éhes voltam már azokban a percekben.

ꟷ Naná, benne vagyok! ꟷ Pörögtem fel a hír hallatán, és teljesen kiment a fejemből még az is, hogy Markot is érdemes lenne megkérdezni efelől.

ꟷ Szuper! Olyan húsz perc múlva indulnánk. A recepciónál találkozunk! ꟷ Ezzel a mondattal sarkon is fordult, otthagyva engem ismét kettesben Markkal.

Közöltem vele is, hogy vacsorázni indulunk húsz perc múlva. Nem éppen dobódott fel az ötlettől, azonban egy apró bólintást azért kaptam tőle, miszerint beleegyezett, hogy velünk jön enni.

{...}

Ahogy kiléptem az apartman ajtaján abban a pillanatban megcsapta az arcomat a csípős, hideg levegő, a tüdőmet fagyasztotta le, miközben belélegeztem. Gyalog indultunk neki a városnak, hiszen tíz perces útért nem hívtunk taxit, meg amúgy sem voltunk biztos, hogy megértettük volna magunkat az itteni sofőrökkel. Mark vagy Jackson még angolul elbeszéltek volna velük, meg, ha azt néztük a csapat többi tagja is, de nem voltunk azzal tisztában, hogy a lakosság mennyire beszéli ezt a nyelvet. A koreait meg inkább meg sem próbáltuk fitogtatni. A gyönyörűen kivilágított utcákon sétálva tettük meg a rövid utat. Minden egyes szegletben karácsonyi dekorációk csüngtek, az égig érő fenyőfák, amik led világítással, és tenyérnyi méretű gömbökkel voltak feldíszítve. Mintha egy képzeletbeli kis városba csöppentünk volna, ami a karácsony főhadiszállásaként szolgált. Az emberek jól felöltözve sétálgattak, ráérősen, mintha senkinek nem kellett volna dolgoznia, egyszerűen csak a pihenésnek szentelnék az idejüket, és az egymással töltött percekkel. Kicsit irigykedtem rájuk, hiszen nálunk pont hogy folyton rohan mindenki, és nehezen tudunk közös programokat összeegyeztetni, mivel minden személy a saját munkájával van leterhelve. Amennyire furcsa, és nyugodt volt a hangulat körülöttem, annyira könnyen szippantott magába, ezért én is úgy éreztem, mintha minden gondom elszállt volna. Egy otthonos étterem mellett állt meg Jackson, aki a kis csapatunkat vezette, így mindenki tudta, hogy elérkeztünk az úticélunkhoz. Kerestünk magunknak egy tetszetős asztalt, ahol mindenki kényelmesen elfért, majd ahogy leért a fenekünk, abban a pillanatban mellénk is lépett egy pincér, aki az anyanyelvén szólt hozzánk. Yugyeom pánikolva pillantott Jacksonra, Markra és Jaebumra, hiszen ők voltak hárman azok, akiknek kifejezetten jól ment az angol, így ők ezerszer könnyebben megértették magukat ezen a nyelven. Jaebum kapcsolt is, és illedelmesen rákérdezett, hogy a fehér ingbe, és fekete nadrágba felöltözött idegen mennyire jártas az angolban, ő pedig válaszként bólintott egy széles mosolykíséretében, miközben közölte velünk, hogy elég jól megy neki. Egy emberként sóhajtottunk fel megkönnyebbülten, én pedig el is könyveltem magamban, hogy hogyha még a kaja is szuper lesz, akkor az a kis családias étterem lesz a törzshelyünk arra az egy hétre. Jaebum mindenkinek kért egy-egy korsó sört kezdésnek, majd étlapokat, hogy az alkoholos italok kiszolgálása után elmondhassuk, hogy mit szeretnénk vacsorázni. Bár nem vetettem meg az alkoholt, picit azért féltem tőle, hogy egyből azzal indítjuk az estét. Nem voltam egy antialkoholista, azonban kevés mennyiség is simán megnyomta már a fejem, így nagyon kellett ügyelnem arra, hogy mértéket tartsak, hiszen tudtam jól, ha egy nagyobb korsóba csapolják bele a sört, az már bőven elég lesz nekem ahhoz, hogy a becsiccsentés határához kerüljek. 

Nem is történt másképpen, mint ahogy gondoltam. Az italom felénél már éreztem, hogy kótyagos a fejem, és egyre inkább mosolyogtam azokon a vicceken is, amiket BamBam mondott, pedig tiszta fejjel nehezen tudott megnevettetni. Jókedvűen könyököltem le az asztalra, hogy megtarthassam fejemet a kezemmel.

ꟷ Jinyoung már érzi az alkohol hatását ꟷ nevette el magát Youngjae, miközben a bazsalygó mosolygásomra mutatott.

{...}

Vicceket mesélve, hangoskodva sétáltunk a továbbra is kivilágított, élettel teli utcákon, ahogy egymást támasztva haladtunk a panzió fele. A végére még előkerült egy korsó sör, aminek hála sokkal felszabadultabb lettem a kelleténél. A többiek sem panaszkodhattak, bár ők inkább csak azt a határt érték el, hogy az egyik barna hajú barátunkon képesek legyenek nevetni, a szégyenkezés helyett, hiszen Jackson még négy sört is legurított, aminek köszönhetően ő csak hangosan csodálta a várost, és kiáltotta el magát hetedjére, hogy micsoda csodálatos karácsonyfa.

ꟷ Tuti, hogy ez mögött lakik a Mikulás! ꟷ Mutatott egy másik fenyőre, ami még az előzőnél is magasabb volt, díszesebb, és halálosan komolyan elkezdett azon agyalni, hogy vajon milyen kis kastélya lehet az előbb említett szakállas öregembernek.

Azért a többiek segítségével sikerült a szállásunkhoz érni, ahol mindenki szétszéledt a saját szobájába, hogy ezt a hosszú napot lezárja maga mögött. Kellően álmosnak éreztem magam én is, a szobába megbotolva léptem be, ha hirtelenebb mozdulattal fordítottam meg a fejem, kissé meg is szédültem. Mark bezárta magunk mögött az ajtót, amíg én a hatalmas franciaágyra ledőltem hassal lefele. Mark ledobta magáról a kabátot, majd a nagy kötött pulcsiját, ami az alatt még melegítette, majd miután a telefont is kiszedte a zsebéből, és az éjjeliszekrényre rakta, leült mellém az ágyszélére.

ꟷ Jinyoung, vedd le a kabátodat, mert megsülsz idebent ꟷ Szólt hozzám, azonban én mintha meg sem hallottam volna, egy ujjamat sem mozdítottam. ꟷ Jinyoung, mondom! Vedd le a kabátod, aztán utána felőlem addig alszol, ameddig szeretnél.

Hízelgő volt az ajánlata, de az én fejem annál inkább szédelgős, ráadásul mozgott is bennem az alkohol, így valamelyest kifordultam önmagamból. Nem tudtak volna rávenni olyan dologra, amit nem akartam, azonban ami a kedvemre lett volna, arra abban a pillanatban.

ꟷ Vedd le rólam! ꟷ Kérleltem, elég szétesetten, hiszen a fejem még a matracba is bele volt fúrva.

Mark nem szólt semmit. Tudtam jól, hogy a fejében csak arra tud gondolni, hogy ez egy annyira felesleges beszélgetés, hogy inkább nem pazarolja rám a szavait, hiszen soha nem szerette az, ha csak úgy a semmiről jár a szánk. Nagyfiú vagyok már, én is letudom magamról venni a saját ruháimat. Mintha csak hallottam volna a hangját. De nekem ez akkor nem volt elég, azt akartam, hogy igenis vegye le rólam a vastag anyagból készült ruhadarabot. Feltornáztam magam a karjaimmal, majd felé másztam, és az egyik lábamat átvetettem a combjai felett, így beleülhettem az ölébe, tenyereimet a mellkasára helyeztem. Kikerekedett, szinte rémült tekintetébe mélyesztettem a sajátomat, majd az egyik kezét a kabátom cipzárjához vezettem.

ꟷ Kértelek, hogy vedd le ꟷ Suttogtam, ugyanis egyre álmosabb lettem, így a hangomat sem tudtam már jobban megemelni. Mark elkezdte lehúzni az előbb megmarkolt kis fémet, aminek köszönhetően szét vált előttem a zárt anyag, majd azt követően le is vette rólam a kabátot.

ꟷ Bezzeg régen nem kellett ennyire kérlelni, mikor vetkőztetni kellett ꟷ Kuncogtam el magam a saját kijelentésemen, majd eszembe jutott, ahogy Jackson a karácsonyfát csodálta.

ꟷ Szerinted is ott lakik a Mikulás a fa mögött? ꟷ Kérdeztem rá ismét kuncogva, a hallgatag Mark meg csak meglepődve figyelt engem. 

Mivel úgy éreztem, hogy sokat nem tudok vele kezdeni, ezért egy gyors lendülettel lemásztam róla, amitől kellőképpen meg is szédültem. Ledőltem a matracra, majd inkább nyugovóra tértem, hiszen ragadtak a szemeim a fáradtságtól, vagyis inkább az alkoholtól.