Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 10. Engem képzeltél oda?

Mark

Ahogy kifeküdt a fehér lepedőre, kínkeservesen próbálta szinte leszaggatni magáról a kabátját, amit elfelejtett kicipzározni, és inkább csak kibújni akart belőle, mintha csak egy pulóver lett volna. Megforgattam szemeimet, ahogy észreveszem, hogy még a cipőjét is magán hagyta, de a lábait már húzta fel a takaróra, ami elkezdett átnedvesedni a talpán maradt hó miatt.

ꟷ Jinyoung, lassan alkoholista leszel, ha így folytatod ­ꟷ Megráztam fejem, majd nagy nehezen leoperáltam róla a bakancsát, miközben ő ide-oda ficánkolt, a kabát is néhány perc múlva már az ágy szélén pihent.

Hirtelen az ujjait éreztem a csuklómra fonódni, megcirógatva a bőröm, apró, összefüggéstelen alakzatokat kezdett el rajzolni hüvelykujjával. Egy hangosat sóhajtott, mutató ujját felhozta könyökhajlatomig, majd vissza csuklómra. Elmélázva, ábrándosan figyelte karom, majd kezem, amit fel is emelt, és összekulcsolta ujjainkat. Kicsit megremegtem a cselekedetétől, hiszen nem tudtam elképzelni, hogy mi járhatott a fejében. Nagyon furcsán tudott viselkedni már kevés alkoholtól is, így kicsit aggasztott, hogy most milyen tervet eszelt ki magában.

 ­ꟷ Tudod... ­ꟷ Kezdett bele szépen lassan, szinte hallottam, ahogy kattognak a kerekek a fejében, hogy mi legyen a következő szó, amit kiejt a száján ­ꟷ Azon agyaltam, hogy te mikor, tudod ­ꟷ Elkuncogta kicsit magát ­ꟷ Mikor együtt voltál valakivel, volt mikor engem képzeltél oda?

Szemöldök ráncolva néztem le rá, értetlenül, hogy mégis mi a jó fenéről hadonászott. Mégis honnan fordult meg ilyen a fejében, miért agyalt ezen, mi baja volt? Értettem, hogy ivott, és valószínűleg az alkohol beszélt belőle, de akkor is.

­ꟷ Jinyoung, mi a francról beszélsz? ꟷ Förmedtem rá, majd megpróbáltam kibogozni ujjainkat a csomóból, de nem eresztett.

­ꟷ Mikor megdugtál valakit, engem képzeltél oda? ­ꟷ Kérdezett rá jóval konkrétabban, de bár ne tette volna. Sokkal inkább frusztráltabb lettem, mint előtte, éreztem, hogy az arcom vörösödni kezdett, összepréseltem ajkaimat.

­ꟷ Nem! Miért képzeltelek volna oda? ­ꟷ Érdeklődtem, de bár inkább tereltem volna a témát.

Feltornázta magát ülőhelyzetbe, majd a térdeire emelkedett, felcsimpaszkodott nyakamba, egyenesen a szemembe nézve. Bugyuta vigyorral fürkészte arcom, lepillantott ajkaimra, majd vissza íriszeimbe. Légzésem felgyorsult, füleim égtek, próbáltam elszegezni tekintetem róla, azonban nehezemre esett nem rá figyelnem.

­ꟷ Én ha ­ꟷ Csuklott egyet, mint minden részeg szereplő egy olcsó filmben ­ꟷ Ha lefeküdtem volna valakivel ꟷ Újabb csuklás hagyta el ajkait ­ꟷ Té-téged képzeltelek volna oda­ꟷ Csúsztatta ujjait hajamba, amitől teljesen eltűnt az önuralmam, mintha egy vadállatban előtört volna a vérszomj úgy martam ajkaira, amit ő készségesen fogadott.

Erősebben karolt nyakam köré, én rámarkoltam derekára, majd megemelve dobtam kicsit arrébb, hogy rendesen felférjünk a matracra. Behuppant a hatalmas párnatengerbe, kuncogva túrt bele koromfekete hajába, belefúrta arcát a fehér anyagba, miközben én feljebb tűrtem pulóvere derekát, hogy láthassam hasán világos bőrét. Végigsimítottam oldalán, mire újabb kuncogást kaptam tőle, bár saját ajkaimon is apró, alig látszódó mosoly játszott. Valahogy lekerült róla a pulóver, pontosan nem tudom hogyan, kihagyott részleteket az agyam, annyira elmerültem a pillanatban. Annyi idő után érezhettem megint ajkait a sajátomon, egy mámorító itallal volt egyenlő, megszédített nyelve tánca a számban. Lerángattam magamról is a pólómat, miközben ő a nadrágja gombjával bajlódott, de inkább felhagyott a műveletével, és a fejemet rántotta le arcához, hogy tovább csókolhassa ajkaimat.

Teljesen elragadott az érzés, nem voltam képes gondolkodni sem, csak önmagától jöttek a mozdulatok egymás után, ahogy az a nagykönyvben meg volt írva. Bármennyire is hangzott volna perverzül, túl kiéhezve, minden porcikám arra vágyott, hogy lefeküdhessek vele, és egész éjszaka egymással legyünk elfoglalva.

Aztán az álomnak hitt este egyik pillanatról a másikra szertefoszlott. Jinyoung csókjai egyre inkább lustábbak lettek, már csak egyik keze csimpaszkodott nyakamba, majd egy nagy szusszantással elengedett, az oldalára fordult, majd álomba merült. Összeszorított fogakkal, megfeszült állkapoccsal figyeltem az alattam fekvő fiút, aki békésen szunyókált, mintha mi sem történt volna az előbbi percekben.

Lelógatott fejjel, nyűgösen, cövek egyenesen álló taggal fújtam ki a levegőt, még egy kínkeserves nyüszítés is kiszökött belőlem. Előbb vagy utóbb megöl ez a srác.

Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 9. Történtek dolgok

Nyolc évvel ezelőtt

Hangos nevetések, csacsogások, amik az egész hatalmas épületet körbelengte. A nyitott ablakokon keresztül beszökkent a kellemesen meleg tavaszi szellő, aminek köszönhetően felfrissült az osztálytermekben az órák alatt elhasznált levegő. Nyugalom volt, hiába közeledtek a vizsgák a diákok nagy többségét nem igazán izgatta. Valahogy minden stresszforrás eltűnt a jó időnek köszönhetően, csak a Nap fényes sugarai számítottak, és a fák virágzása, a csicsergő madarakkal. Majd valahogy lesz, ez volt mindenki fejében. Marknak is hasonló gondolat szökkent át az agyán, ahogy a nagy fa árnyékában pihenve figyelte jó barátját Jacksont, aki éppen az előbb rúgott egy gólt a csapatának. Ebédszünetekbe egy meccs mindig belefért, szinte rituálévá volt, hogy a két csapat összecsap a negyven perces szabadidőben. Jackson lekapta magáról a fehér, feszes pólóját, majd örömében a feje felett kezdte el körkörösen lengetni az anyagot, miközben győzelemittas kiáltást adott ki magából torkaszakadtából. Mark hitetlenkedve rázta fejét, szemét forgatva, de egy apró kuncogás azért kiszökött ajkai közül. Attól,  hogy hülye, még az ő hülye legjobb barátja. Beleharapott a kezében tartott szendvicsbe, majd a falatot egy korty víz is követte a kulacsából.

− Mark! Láttad? Már megint nagyon ment! − Sietett az előbb említetthez a szőke hajú barátja, miközben a kezével mutatta, hogy szeretné elkérni a kulacsot az idősebbik kezéből. Még akkor sem festette vissza a szőke tincseit, pedig nem kis lecseszést kapott érte a tanároktól. Azonban Jackson nem tántorított a szőke hajtól. Ha Narutonak sárga a haja, akkor bezzeg az övé is az lesz, hiszen Istenként tisztelte kedvenc karakterét.

− Láttam, az ünneplésed még hallottam is − Próbált Mark kicsit odaszúrni, hogy körülbelül a fél iskola hallotta, ahogy Jackson ordított örömében.

− De ah, muszáj volt, csak úgy suhant a labda! − Egyre inkább beleélte magát a mesélésbe, a kezeivel hadonászott, miközben próbálta eljátszani az előbb lejátszódott jelenetet.

Mark csak mosolyogva sóhajtott egyet, és fej rázva hallgatta tovább barátja dumálását, amit igazából semmi pénzért nem cserélt volna el. Szinte minden napjukat együtt töltötték, és ha úgy is nézett ki néha, mintha Mark már nagyon unná a másikat, pont az ellenkezőjét érezte, mivel szeretett Jacksonnal lenni, bármennyire is idegesítő tudott lenni.

Az egyik osztályteremben halk horkolást lehetett hallani. Jaebum arcának jobb oldalát a műanyag asztallapra támasztotta, a nyála kicsit ki is folyt enyhén szétnyílt ajkain keresztül, és halkan durmolt egyet minden levegővételénél. A vele szemben ülő haverjai próbálták visszafojtani a nevetésüket, miközben videóra vették, ahogy barátjuk képes volt úgy elkezdeni horkolni. Máskor is megesett, hogy Jaebum elaludt a szünetekben, volt hogy még órákon is, hiszen soha nem volt képes időben bedőlni az ágyába, inkább hajnalig sorozatokat nézett, vagy csak szimplán böngészett az interneten. Nem volt ínyére a korán kelés, ő szívesebben maradt fent késő éjjelig, aztán valamikor délelőtt meg felkelni. A barátai olykor bagolynak is hívták, mivel meg voltak róla győződve, hogy előző életében az volt. Egy hangosabb horkolás szökött ki belőle, amitől az egyik barátja jobban felnevetett, mire Jaebum szemei kipattantak, majd lassan felemelte fejét a padról. Lustán pislogott párat, tartalékon tartott szemeivel az előtte ülő két srácra pillantott, majd le az egyik kezében található telefonra. Jaebum szemében megcsillant valami, amitől két barátja csak ijedten szuggerálták.

− Hányszor mondtam már, hogy ne videózzatok le, mikor alszom, basszátok meg! − Ha azok a szemek ölni tudtak volna, már mindenki holtan feküdt  volna a földön. Mindkettő fiúnak ráütött egyet-egyet a fejére, amitől ők csak siránkozva, de mégis félig nevetve dörzsölték a fájó pontot fejük búbján. Nekik ennyi bőven megérte azért, hogy barátjukat piszkálhassák.

A röplabdázós lányok edzése az ebédszünet előtt lett vége, így mindegyikőjük megindult az öltözőbe, hogy lecseréljék magukról az izzadt ruhadarabokat. Nevetgélve szaladtak be az üres helyiségbe, ahol csak ők tartózkodtak, miközben minden csajos témát megtárgyaltak. Az öltöző egyetlen ablakán keresztül beszűrődött a fényt, és pluszban két szempár is. Bambam és Yugyeom az ablak előtti rácsba kapaszkodva tartották magukat a levegőben, miközben a nyálukat csorgatták az előbukkanó melltartóktól és fehérneműktől. Természetesen BamBam ötlete volt az egész, hiszen a frissen idekerülő diákok esze ebben a korban mindenfele elkalandozik, így Yugyeomot nem volt nehéz belevinni a rosszba. Legbelül azért tudták, hogy nem túl helyes, amit tesznek, viszont az előbukkanó mellek, és kecses csípők elvették az eszüket. Széles mosollyal vigyorogtak egymásra, ahogy picit be is vörösödtek a látványtól.

− Srácok, menjünk már, ez nagyon nem okés − Youngjae félős hangjára odakapták a fejüket, hiszen Bambam őt is magukkal rángatta, azonban neki volt némi esze, és inkább nem állt neki leskelődni.

− Jaj, nyugi már! − Susmogott oda BamBam kicsit mérgesen. − Inkább gyere nézd te is!

Youngjae eltakarta arcát tenyereivel, amiért másik két barátja halkan győzködték a lányokat, hogy vegyenek le több ruhát.

− Hé, Choi, Bhuwakul, Kim, ti mégis mit csináltok ott? − Abban a szent pillanatban lefagyott a másik kettőnek is a mosolya, Youngjae pedig ijedten kapta fel a fejét, ahogy meghallották az osztályfőnökük szigorú hangját.

Nagyon halk szipogás törte meg a nyugalmat az iskola területén. Habár csak annak az egy bizonyos személynek a békessége tört ketté, ahogy a szíve is megrepedt. Arcáról letörölt kézfejével egy kósza könnycseppet, amit az előtte álló csak undorodva nézett végig. Legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá, elmenekült volna, elbújt volna mindenki elől, hogy senki ne láthassa kétségbeesett, kisírt szemeit. Annyira naivnak érezte magát, mégis kicsit mérges volt, mivel mintha hátba támadták volna a semmiből. Nem volt tisztában önmagával, nem tudta eldönteni, hogy mik azok az érzések, amik körbevették, hogy miért pattantak ki olyan gondolatok a fejéből, amiket nem volt képes megmagyarázni, hogy miért voltak ott. Azt hitte, ha kiadja magából ezeket, majd megkönnyebbül, talán választ kap arra a sok kérdésre, de csak lenéző pillantásokat kapott, szitokszavakat, amikkel becsmérelte az illető, aki körül a gondolatai keringtek.

− Először azt hittem, hogy csak viccelsz, de ez még annak is rossz. Mit hittél majd egymás karjaiba omlunk, mint két szerelmes? Ne beszélj már faszságokat! − Úgy köpte a szavakat, nem akarta megbántani, de mégis nem volt képes másképpen reagálni az előbb hallottakra.

− Kopj le, Jinyoung, nem akarok beszélni veled ezentúl − Ezzel a lendülettel ott is hagyta az egy helyben álló fekete hajú fiút, aki továbbra is összetört szívét próbálta kicsit védelmezni, miközben kipirosodott arcáról törölte le a könnyeket, amik csak még inkább szaporábban szaladtak le a közeli emlékektől, ahogy a pofon csattant az arcán.

Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 8. Mámoros jó éjszakát

Jinyoung

Boldogan konstatáltam, hogy raktam magamhoz egy fekete inget is, így némileg elegánsabban tudtam öltözni az esti baráti találkozóra. Már ha a sötét farmer és ing kombinációja annyira elegánsnak hívható.  A frissen mosott, fekete hajamon picit még igazítottam, majd jóváhagyva a tükör előtt, felhúztam lábamra a téli bakancsomat, majd magamra kaptam a meleg kabátomat, és sálam. Kicsit aggódva néztem vissza az apartman szobájába, amin Markkal közösen osztoztunk, mivel a vásár óta még csak nem is láttam, pedig a többiek azt mondták, hogy a szobába jött vissza. Nem akartam aggódni miatta, de mégis azt tettem, hiszen egész nap alig láttuk, és azért egy teljesen idegen országban voltunk, ahol egymáson kívül nem ismertünk senkit. Mi van, ha eltévedt ebben a nagy hidegben, és nem tud rendes útbaigazítást kérni, vagy rosszabb esetben valaki megtámadta, mivel látták, hogy nem jártas az itteni városban.

Majdnem az összes szörnyű forgatókönyv lepergett a szemeim előtt, amitől idegesen össze is ugrott a gyomrom, a szívem hevesebben kezdett el zakatolni. Ajkamat harapdálva topogtam a bejárati ajtó előtt, azon tanakodva, hogy most menjek el a megbeszélt találkára, és hagyjam Markra a dolgokat, vagy azonnal szóljak a többieknek és induljunk el a keresésére. Tanácstalan voltam kissé, hiszen hajlamos voltam túlreagálni a dolgokat, mindenki mást meggyőzni arról, hogy a terrorelméletem százszázalékosan igaz, aztán a végén jött a nagy fejmosás, hogy már megint csak félreértettem, vagy éppen benéztem az előttem történő eseményeket. Most az egyszer próbáltam az eszemre hallgatni a megérzéseim helyett, így egy mély lélegzet után kiléptem az ajtón, amit be is zártam magam után, hogy elindulhassak a megbeszélt találkozó helyre. Nagy nehezen pedig megpróbáltam elkönyvelni magamban, hogy Mark valószínűleg egy bárnak az egyik csendes sarkában ült, miközben egy koktélt ivogatott, hogy kicsit egyedül lehessen a gondolataival, hiszen sosem volt az a nagy társasági ember.

Néhány perc séta után egy kellemes hangulatú, családias étteremhez értem, aminek a méretes tábláján ott ragyogott nagy, neon betűkkel a helyiség neve, amit Wonpil megemlített az üzenetében. Belépve az egyik üvegajtón, egy kellemes illatú, modern, de mégis otthonos környezet fogadott. A fehér szín dominált mindenben, ami eszméletlenül elegánssá tette az egészet. Az asztalok között sürögtek-forogtak a pincérek, különböző helyeken friss virágok díszelegtek, amiknek az elragadó illatuk belengte a teret. Nem kellett pár másodperc, mire észrevettem Wonpilt, aki hevesen integetve jelezte, hogy merre is van. Nem is várattam tovább, megindultam felé, mire odaértem egy nagy öleléssel üdvözölt. Meglepődve pillantottam háta mögé a hirtelen gesztus miatt, azonban kis habozás után viszonozva visszaöleltem. Jó volt újra látni, hiszen legutoljára a középiskolában találkoztunk, mielőtt letudtam volna a vizsgáimat. 

ꟷ Jól megnőttél ꟷ Konkrétan úgy néztem fel rá, mivel egy fejjel jóval magasabb volt nálam. Legutoljára csak a vállamig ért fel, úgy kellett lenéznem rá. Nagyon ritkán még bohóckodtam is vele, hogy a feje tetejére támaszkodtam a karommal, amit ő persze durcás fejjel fogadott legtöbbször.

ꟷ Jó gének. Csak kicsit megkésve jöttek elő ꟷ Kuncogott halkan, miközben kézzel invitált, hogy foglaljak helyet vele szemben. Lekaptam magamról a kabátomat, majd helyet is foglaltam az előbb említett székre. Újra körbenéztem az étteremben és áldtam az eszem, amiért bepakoltam azt a fekete inget, ami rajtam volt.

Egy pincér azonnal mellettünk is termet, hogy érdeklődhessen az italrendelésünk iránt, majd miután mindketten elmondtuk az igényinket, egy-egy étlapot adott a kezünkbe, majd el is viharzott.

ꟷ Annyira hihetetlen, hogy pont itt találkozunk. Mármint otthon mennyivel nagyobb esélyünk lett volna összefutni, erre itt sikerült, a világ másik végében, miközben mindkettőnk az év végi kiruccanásán van. ꟷ Fejét letámasztotta tenyerére, én pedig egyetértően bólintottam mondandójára.

El kellett ismernem, hogy tényleg hihetetlen volt, szinte már enyhén szólva bizar. Annyi ország, megannyi lehetőséggel, mi mégis ott kötöttünk ki, ezt lebeszélni sem lehetett volna ennyire pontosan. Mintha megterveztük volna tudatalattiban. 

A pincér miután meghozta az italokat, leadtuk az étellel kapcsolatban is a rendelésünket, amit kis idő múlva ki is hoztak az asztalunkhoz, amit mi el is kezdtünk falatozni szép lassan, miközben mindkettőnk mesélt magáról, hogy mik történtek vele.

ꟷ Én még mindig a cégnél vagyok, amihez jelentkeztem a suli után, de nem bánom. Sokakkal ellentétben én imádom csinálni, kreatív lehetek, nekem ez bőven elég. Megtervezem a plakátokat, vagy egy weboldalt, és láthatom a rendelő elégedett arcát ꟷ Meséltem a munkámról, hiszen tényleg szerettem csinálni, hiába voltam ott már évek óta.

ꟷ Úgy irigyellek! Én még mindig csak tengődöm a nagyvilágban. Nincs is semmi elképzelésem, hogy mit szeretnék csinálni ꟷ Konyultak le ajkai, sóhajtott is mellé egyet. Mintha csak a középiskolás énjét láttam volna, csak nagyobb testben. ꟷ Na és a munkán kívül? Esetleg van valaki különleges? ꟷ Emelgette meg sejtelmesen szemöldökeit, egy pimasz mosoly kíséretében.

ꟷ Ah, nincs. De talán jobb is, most nem hiszem, hogy lenne hozzá türelmem ꟷ Legyintettem kezemmel, kicsit nevetve is, aztán inkább tereltem is át rá a témát. ꟷNa és nálad?

ꟷ Semmi hivatalos, de van egy lány, akivel nem rég kezdtem el ismerkedni. Már a második randi is meg volt. Ezen a héten lett volna a harmadik, csak ugye az utazás miatt halasztani kellett. De megbeszéltük, hogy mindenképp pótolni fogjuk, ha hazautazom ꟷ Előkapta zsebéből a telefonját, hogy egy képet mutathasson az előbb említett kiszemeltről, majd ábrándosan kezdett el róla mesélni, hogy mennyire aranyos tud lenni, és milyen jól kijönnek egymással, pedig nem is gondolta volna.

ꟷ A többiekkel mi a helyzet? Azért ők  is megváltoztak elég rendesen. Bár Mark még mindig nagyon mérgesen tud nézni ꟷ Összeráncoltam szemöldökeim, hiszen nem igazán értettem, hogy ezzel mire akar célozni. Abban igaza volt, hogy Marknak volt egy érdekes kinézete, de inkább mondtam unott pofának, mint mérgesnek. ꟷ Szerintem, nem kedvel engem, de már régebben sem.

ꟷ Ugyan, ne mondd ezt! Mark csak nem éppen bőbeszédű, és sokan azt gondolják, mert nem kedveli őket, de ő csak az a csendesebb típus ꟷ Egy kezemen megtudtam számolni, hogy hányszor láttam Markot mérgesnek. Nagyon könnyen kitudta zárni a körülötte mozgó világot, így nem igazán tudta az felbosszantani. Ha valaki pedig olyan beszélt neki, aki nem érdekelte, rövidre fogva, egyik fülén be, másikon ki.

ꟷ Hát én nem tudom, de sokszor úgy érzem, mintha képes lenne megölni, de valószínűleg csak én képzelem be ꟷ Vakarta meg arcát mutatóujjával. ꟷ  Inkább igyunk valamit!

Folytattuk a beszélgetést, ami mellé már alkohol is társult, és amennyire belemerültem a beszédbe, úgy az üveg tartalma is egyre jobban fogyott. Már a harmadik üveg bort bontottuk meg, én meg mivel alapból sem bírtam túl jól a szeszes italokat, meg is nyomta a fejemet. Enyhén kavargott velem a világ, mikor kiléptünk a hűvös levegőre, majd elkezdtük megközelíteni az apartmant, mivel Wonpil felajánlotta, hogy visszakísér, hiszen ő mintha teljesen józan lett volna. Miután elköszöntünk egymástól, betipegtem a szobámhoz, amit alig bírtam kinyitni a kulcsával. Kicsit hangosan csaptam be magam után a falapot, még annyi lelkierőm maradt, hogy ne felejtsem el visszazárni. Ahogy szédelegve megfordultam a tengelyem körül, megpillantottam Markot az ágy mellett, miközben éppen felnézett a telefonjából, hogy rám emelhesse tekintetét.

Megkönnyebbülve sóhajtottam egyet, majd ingatag lábakkal szeltem át a levegőt, hogy a karjaiba vethessem magam, és szorosan átöljem nyakát.

ꟷ Basszus Mark, már azt hittem, hogy elraboltak! Megijesztettél! ꟷ Ütöttem rá mellkasára, de utána azonnal bújtam vissza karjaiba. Szorítottam ölelésemen, amit ő csak egy helyben állva tűrt.

ꟷ Ah, aludnom kell, aludjunk! ꟷ Majd ezzel a lendülettel egy lassú, álmos csókot adtam a szájára, és fél másodperc alatt pedig már a matracon terültem el.

Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 7. Miért félsz szeretni valakit?

Jaebum

Majdnem egy elismerő pillantást küldtem Jackson irányába, hiszen még szerintem is dicséretet érdemelt volna, amiért végre jó irányba haladt egy terve, amit egyedül agyalt ki. Szinte elképedtem. Nem akartam túlságosan feltűnően forgolódni utána, így csak a mellettem álló BamBam-re pillantottam, aki próbálta visszatartani a kuncogását, ami Mark arca váltott ki belőle. Ha az a fiú ölni tudott volna a szemeivel, akkor a vásárban már senki nem élt volna, de a pár méterrel lévő Wonpil biztos már a sírban feküdt volna. A levegő megfagyott körülöttünk, miközben Jinyoung csak cseverészett a kedves ismerősével.

ꟷ Mondtam, hogy ma itt lesznek ꟷ Sutyorgott a fülembe Jackson, aki másodpercek elteltével már mellém is slisszant. Felemelt szemöldökkel pillantottam rá, ahogy próbáltam visszafogni bármilyen elismerő pillantást is, mielőtt túlságosan elbízta volna magát.

Wonpil akkor is fülig érő mosollyal csodálta Jinyoungot, aki az ő megtestesített Istene volt a szemében, ahogy már középiskolában is. A fiú két évvel fiatalabb nálunk, igazi kis okostojás, akinek kitűnőek voltak a jegyei, azonban az irodalom valahogy soha nem ment neki. Jinyoung amilyen jótétlélek volt már akkor is, felkarolta a fiatalabbikat, és segített neki az írók által kreált művekben, ha már ő maga odáig volt értük. Azóta elég jó barátok lettek, bár személy szerint láttam inkább egy gazdi-kiskutya kapcsolatot, mint őszinte barátságot, bár Jackson szerint ez mindig túl bunkón hangzik, még tőlem is. Az őszinteség néha fáj, ennyire egyszerű.

ꟷ El sem hiszem, hogy ti is pont itt vagytok! ꟷ Örvendezett a fekete hajú, magas srác, Jinyoung pedig csak egyetértően bólogatott rá hevesen. 

ꟷ Ne is mondd! Olyan jó látni! A többieket ismered, igaz? ꟷ Fordult felénk legjobb barátunk, Wonpil tekintete ránk szegeződött, mi pedig illedelmesen intettünk, vagy bólintottunk egy köszönés mellett.

Vagyis majdnem mindenki, mert Mark továbbra is szikrázó szemekkel figyelte a fiút, egy éktelenkedő fintorral az arcán. Letagadni sem tudta volna, hogy mennyire irritálja a gyerek közelsége. Pedig ő aztán nem tett semmi rosszat, Mark egyszerűen csak féltékeny típus volt örök életében, még ha nem is nézte volna ki belőle az ember. Ez a kettő holt szerelmes volt egymásba, olyan szinten, hogy kicsapta az emberek szemét, pedig még csak nem is matattak a másik szájában a nyelvükkel. Mark elkönyvelte magában, hogy Jinyoung bizony az övé, így kifejezetten irritálták azok az emberek, akik kicsit is közelebb kerültek az előbb említett személyhez. Szegény, ártatlan Wonpil ebbe a kis gödörbe vakul belelépett, ezzel bezuhant a Mark által épített pokolba, és magára haragította magát az ördögöt.

Persze, ez mind egy nem érdekel maszkkal álcázva, ami néha kicsit elcsúszott, és megmutatta igazi arcát.

ꟷ Jackson, van valami tervünk estére? ꟷ Érdeklődött Jinyoung, majd Jackson csak a fejét rázta, hiszen egyelőre még nem agyalt ki semmi tervet a késő estére. ꟷ Beülhetnénk valahova akkor!

Wonpil szeme felcsillant Jinyoung ötletére, de mielőtt véglegesen rábólintott volna, előtte rákérdezett a mellette lévő barátaira, hogy ők mit is gondolnak az egészről. Persze, senki sem ellenezte a dolgot, így heves bólogatás mellett egyezett bele az esti programba. Megbeszélték a részleteket, majd ezek után elváltak útjaink egy időre. Jinyoung nagy mosollyal folytatta az árusok által kipakolt cuccok méricskélését, Mark csendben forrt a saját levében, mi pedig a többiekkel csak próbáltuk meghúzni magunkat a kellemetlen légkörben. BamBam azonban kis szaros volt, így képtelen volt megállni, hogy ne menjen oda Markhoz.

ꟷ Hé, Mark! Mi van veled, haver? Morcosnak nézel ki ꟷ Átlendítette karját a magasabbik vállán, aki ettől csak összébb húzta magát, mintha egy kicsit morrant is volna. 

ꟷ Fázom ꟷ Zárta rövidre a válasz adást a szőke, majd megrántotta vállát, hogy az ott pihenő kar lehulljon róla. BamBam megállt néhány másodpercre, Mark pedig tovább haladt, teljesen lehagyva bennünket.

ꟷ Mark hova megy? ꟷ Kapta fel a fejét Jinyoung a kínálatról, ami előtte volt kipakolva, és hevesen fürkészni kezdte Mark alakját a nagy tömegben, aki egyre inkább kezdett eltűnni a szemünk elől.

ꟷ Nagyon fázott. Visszament a szállásra, hogy jobban felöltözzön ꟷ Válaszolt azonnal Jackson, akinek olyan rögtönzési képességei voltak, hogy azt egy színész is megirigyelhette volna.

Jinyoung megértően bólintott, azonban némi aggodalmat is megpillantottam a tekintetében. 

Lehangoltan, kissé idegesen forgattam meg a szemeimet, lehetőleg úgy, hogy ő ne vegye ezt észre, hiszen semmi kedvem nem volt magyarázkodni, hogy mégis most mi nem tetszik. Mások szerint nekem soha nem tetszik semmi, pedig egyszerűen csak racionálisan átgondolom a helyzetet több szemszögből is. Így persze, hogy felhozom a negatív oldalait is a dolgoknak. Ez csak ésszerűség, nem pesszimizmus. Kicsit elgondolkodva meredtem a távolba, és Jinyoungot figyeltem, aki előttem sétált. Az egyik legjobb barátom volt, mégis annyi mindent nem tudtam róla, hogy egy idegennel  volt egyenlő számomra. Sokszor könnyen kiismerhető volt, mégis titkok övezték jelentétét. Nem engedett magához közel könnyen embereket, és tudtam jól, hogy ennek oka volt, nem csak azért volt ez, mert magának való volt. Azonban ötletem sem volt, hogy mégis mi váltotta ezt ki belőle. Idilli családja volt, szuper gyerekkora, a céljait mindig elérte, mindenki támogatta a köreiben, ő mégis megmaradt a szürke kisegérnek, aki inkább meghúzta magát a sarokban, magába zárkózva, minthogy megossza valakivel az érzéseit.

Gyerekkorom óta ismertem ezt a srácot, azóta tekintettünk egymásra barátként. Talán illett volna tudnom, hogy mi játszódott le a fejében, de soha nem voltam az érzelgős, aki az érzéseiről kérdezgetett másokat. Ha akarták elmondták, ha nem hozták fel a témát, akkor valószínűleg nem áll szándékukban reklámozni, magyarul minek is erőltettem volna? 

De azért egy valami még nekem is birizgálta a gondolataimat.

Jinyoung, miért félsz szeretni valakit?

Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 6. Borzalmas ismerős

Mark

Kellően borús idő volt reggel fél kilenckor, bár a Nap sugarai még így is itt-ott megcsillantak a fehér havon, aminek hála világosabbnak tűnt a környezet. Hiába voltam álmos az adott percekben, képtelen voltam elaludni, ahogy szinte egész este is történt. Jinyoung két perc alatt kidőlt, miközben aludt az ágy háromnegyedét elfoglalta, ráadásul rengeteget mocorgott az éjjel, és még nyöszörgött is mellé. Nem mintha ezek zavartak volna, inkább csak attól rettegtem, hogy egy óvatlan pillanatban közelebb csúszik hozzám, én pedig nem tudom megállítani az ösztöneimet és az érzelmeimet. Ennek köszönhetően befeszülve figyeltem minden mozgását, és mikor már úgy éreztem, hogy néhány másodperc és elnyom az álom, ő megmozdult, amitől azonnal kipattantak a szemeim, mintha tűzriadót fújtak volna. Nagy sóhajtással keltem fel az ágyból, hiszen feleslegesnek tartottam azt, hogy tovább feküdjek, ezért inkább csak lecseréltem a pizsamámat az aznapi öltözetemre, ami egy farmerból állt, mellé egy fehér felső, és fekete pulcsi, aminek jó meleg hatása volt. Előkotorásztam a fogkefémet és mellé a fogkrémet is, amivel kivonultam a fürdőnek nevezett sarokba, aztán elkezdtem a fogmosást, majd picit igazítottam a hajamon is.

A telefonom rövid rezgését hallottam meg az éjjeliszekrényen, így oda sétáltam lassan, majd olvasni kezdtem az egysoros üzenetet, amit Jaebumtól kaptam.

Jöttök reggelizni?

Csak ennyiből állt az egész, így én is csak egy egyszerű válasszal üzentem neki, hogy igen, és mondtam neki, hogy találkozunk a szobájuk előtt. Jinyoung még mindig az igazak álmát aludta, apró horkolások közepette, így jobbnak tartottam, ha békén hagyom, hogy pihenhessen. A kulccsal azért bezártam az ajtót, mielőtt otthagytam, nehogy a végén még valami értéket kilopjanak a szobánkból. Jaebum és Youngjae várt a szobájuk ajtaja előtt.

ꟷ Írtam Bamnak, aki nem válaszolt, Jackson ki van dőlve még mindig, szóval ők most nem reggeliznek ꟷ Közölte velünk a tényeket Jaebum, így hárman indultunk megkeresni az étkezőt, ahol svédasztalos reggelivel várták a vendégeket minden reggel a panzió tulajdonosai.

Nem voltam nagy reggelizős, ezért csak egy egyszerű szalámis szendvicset dobtam össze magamnak, egy ananászos gyümölcslével leöblítve. A szemem kívánta a hatalmas kínálatot, csak sajnos reggelente soha nem bírtam túl sokat enni. A szeletelt sonkától kezdve a sajtokig, a rántottán keresztül, a müzliken át, a frissen sült péksüteményekig. Tej, különböző ízesítésű teák, frissen főzött kávé, százszázalékos gyümölcslevek. Mindent, amit csak szem, száj kívánhat. Youngjae egy jókora adag ételt rakott maga elé, amit szempillantások alatt el is fogyasztott, Jaebum pedig a rántottáját rágcsálta egy csésze kávé mellett. Megbeszéltük, hogy délutánra egy helyi vásárra elugrunk, ami a közelben volt, és legalább beszerezhettünk pár szuvenírt az otthoni családtagoknak, meg persze saját magunknak is, hogy még intenzívebbek maradjanak az emlékek általuk.

Mindhárman végeztünk a reggelinkkel, így visszamentünk a saját szobánkba, de előtte megbeszéltük, hogy olyan egykor indulunk, hogy biztos legyen mindenre idő, és addigra jó lenne, ha többiek is észhez térnének.

Kikaptam a kulcsot, elfordítottam a zárban, majd komótosan, minél halkabban beléptem az ajtón. Ahogy becsukódott előttem a falap, fordultam is meg, ahol Jinyoung csapzott hajjal, fogkrémmel tömött szájjal, picit karikás szemekkel, egyszál alsóban toporgott a bőröndje előtt, egy világos zöld pólót tartva a kezében, vállán pedig egy fekete nadrág pihent. Csak bámultuk egymást teljesen mozdulatlanul több másodpercen keresztül, amik óráknak érződtek az adott pillanatban.

ꟷ Basszus, Mark! ꟷ Szakította meg a csendet végleg Jinyoung, és maga elé tartotta a pólóját, hogy kicsit takarjon csupasz felsőtestéből.

ꟷ Basszus, Jinyoung! ꟷ Reagáltam teljesen megegyezően, ahogy ő, és hirtelen annyira tehetetlennek éreztem magam, hogy szimplán csak szembefordultam az ajtóval, neki hátat fordítva.

ꟷ Mit én basszus? Te jössz be csak úgy! ꟷ Érvelt teljesen logikátlanul.

ꟷ Én kérek elnézést, amiért csak úgy bejövök a közös szobánkba! ꟷ Flegmán vágtam vissza a szavakat, a kezeimet meglendítve picit idegesen.

ꟷ Akkor is! ꟷ Megráztam a fejemet, mivel láttam magam előtt azt a duzzogó arcát, amit akkor csinált mikor rájött, hogy nem neki van igaza a veszekedésben, és már nem tud olyan indokot felhozni, amivel azt tudná igazolni, hogy igenis ő mondja jól.

ꟷ Mindegy, nem mintha nem láttalak volna már így ꟷ Ahogy ezt a mondatot kiejtettem a számon, már bele is haraptam megbánóan az alsó ajkamba, és összepréseltem azokat. Hatszor fejbe vágtam magam a képzeletemben, amiért egy ilyen kényes témát sikerült alig két másodperc alatt felhoznom.

Jinyoung nem válaszolt semmit, csak kis idő után annyit mondott, hogy megfordulhatok, viszont én legszívesebben inkább kisétáltam volna az előttem álló ajtón, hogy még csak véletlenül se kelljen a szemébe néznem.

{***}

Mindenkit sikerült összekaparni délutánra, így elindultunk a vásárba, amit Jackson nézett ki még az utazás előtt. Turistavezetőként lépdelt előttünk, a tegnapi söröknek a nyomát nem lehetett rajta látni, pedig nem keveset ivott. Hiába, lakótársam mindig nagyon bírta az alkoholt, amit akkor sem szégyellt megmutatni. Én csak hátul kullogtam Yugyeommal dumálva, olykor-olykor rápillantva Jinyoungra, aki úgy került engem, mint a tüzet a mai incidens miatt, és inkább BamBam társaságát élvezte.

Próbáltam nem azon agyalni, és élvezni az engem körbe ölelő mesébe illő környezetet. A hangulat annyira karácsonyi filmbe illő volt, hogy teljesen levett a lábamról, annyira, hogy még a csípős hideget is teljesen kizártam az érzékelésemből. A havas tájban, ahogy megpihentek az apró standok, amik tele voltak pakolva ételekkel, italokkal, ajándéktárgyakkal, ruhákkal, ékszerekkel. A vásár közepén egy kisebb körhinta pihent, ami nyugodt tempóban forgott körbe, a gyerekek türelmetlenül állva a sorban mellette, hogy végre sorra kerülhessenek. Több száz ember sétált az útvonalon, ami elég tágas volt, de abban a helyzetben kissé szűkösnek tűnt. Rengeteg ember hagyományos ruhákban táncolt, műsort csapva ezzel, amivel szintén szórakoztatták a tömeget.

ꟷ Ez nagyon durva! ꟷ Ámuldozott BamBam, aki kapkodta ide-oda a fejét, hogy nehogy lemaradjon bármiről is.

ꟷ Milyen élethű szarvas az ott! ꟷ Mutatott tőlünk jobbra Youngjae, mire mindenki odapillantott, a kifejezetten élőnek tűnő szoborhoz.

ꟷ Te idióta, az egy élő szarvas! ꟷ Nevetett fel Jaebum, ahogy hátba vágta barátunkat, aki szinte lesápadt a tudattól, hogy itt van tőlünk egy ehhez hasonló húsvér állat pár lépésnyire. Szinte egyszerre nevettünk fel attól az arckifejezéstől, amit produkált, és inkább jobbnak véltük, ha arrébb toljuk, mielőtt elájult volna.

Több órán keresztül jártuk a standokat, Jackson folyamatosan leállt beszélgetni azokkal az eladókkal, akik kicsit is tudtak angolul, megtudta mindenkinek a fél életét, és még egy kis nyelvtanulás is belefért a beszélgetésekbe, így az ezután következő eladókat már az ottani köszönéssel üdvözölte. Mi csak eközben végignéztük a kínálatot, olykor csak Jackson erőlködésén nevettünk. Yugyeom egy fekete karperecet vett magának, Jaebum az illatos gyertyákra kapott rá teljesen, én pedig az apró kis szobrokat figyeltem, amik az eladó szerint mind kézzel készült.

ꟷ Jinyoung, hát te hogy-hogy itt vagy? ꟷ Hallottam meg egy ismerős hangot, ráadásul koreaiul beszélni a baloldalamtól. Összeráncoltam a szemöldökeimet, és mintha egy villám csapott volna belém, amikor elkezdett derengeni, hogy kihez tartozik ez a hang.

ꟷ Wonpil? ꟷ Hallottam meg Jinyoungtól azt a sátáni nevet, a gyomrom összeugrott, elkapott a hányinger az idegtől, és legszívesebben elindultam volna a repülőtérre, hogy felszálljak a legkorábbi repülőre, ami hazavisz engem, ettől a csávótól minél messzebb.

Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 5. Az alkohol jótékony hatásai

Jinyoung

Mark a hajába túrt, majd a szobában kezdett el fel alá rohangálni, a düh átárasztotta a testét, ami egy kissé megrémisztett. Nem voltam egy túl jó angolos, azonban általában azt megértettem, hogy mit mondanak nekem, így Mark előző mondatát is nagyjából leszűrtem. Kivettem, hogy a káddal van a gond, és hogy mégis mit keres az ággyal szembe. Bár az utóbbit már csak én raktam hozzá, de biztosra mentem volna, hogy az háborította fel, hogy a fürdőt -ami igazából csak egy kádból állt- csak egy sima üvegfal választott el a szoba többi sarkától. Szerintem is furcsa megoldás volt, de ha egyszer az jutott. Még így is gyönyörű volt a szoba, egyenesen kápráztató. Az a kilátás, ami elénk tárulkozott lélegzetelállító volt, és már bele is tudtam magam képzelni a fürdőkádba, ahogy a habfürdő ellepi a testem, miközben csodálom a havas tájat. A gondolatba még egy kellemes bizsergés is végigfutott a gerincem mentén, azonban pont akkor lépett vissza mellém az ideiglenes szobatársam.

ꟷ Legalább a mosdó külön van ebben a szobában. Bár már azon sem lepődtem volna meg, ha azt meg csak egy elhúzható függönnyel oldották volna meg ꟷ Ennél a mondatánál már kellően lenyugodott annyira, hogy ismét a koreai nyelvet használja, így nekem sem kellett azon töprengenem, hogy pontosan mit is mondhatott, hiszen így tisztán értettem szavait. 

Csak egy apró vállrándítással, és mellé egy együtt érző arccal válaszoltam neki, hiszen erre jobbat nem tudtam felmutatni. Abban a pillanatban pont a fürdőszoba érdekelt a legkevésbé, inkább az töltötte be a gondolataimat, hogy Markkal egy szobában leszünk, és még ráadásul egy ágyban is kell vele aludni. A múltban történtek már ehhez hasonló dolgok, azonban egy idő után lezártuk az életünk azt a szakaszát, és úgy éreztem, hogy egyáltalán nem kéne felhozni azoknak a hónapoknak az emlékeit. A gondolattól ismét elkezdtek remegni a kezeim, és ez által a kulcs majdnem újra kiesett az egyik kezemből. Inkább ledobtam az ágyra a fém tárgyat, és elkezdtem kipakolni a ruháimat a szekrénybe, legalább ezzel is elütve az időt, és elterelve a gondolataimat azzal kapcsolatban, hogy Mark itt van mellettem pár lépésnyire. Mark is csak neki kezdett a bőröndjének a kipakolásához, így csak csendesen rendezkedtünk egymás társaságában. Az ajtón lévő kopogás szakította meg a csendünket, így én el is indultam, hogy fogadjam a váratlan vendéget. A falap túloldalán Jackson várakozott, aki egy széles mosollyal köszöntött, amint kinyitottam a köztünk lévő ajtót.

ꟷ Közvéleménykutatást végzek, úgyhogy lenne egy kérdésem. Megfelel nektek, ha elmegyünk egy közelebbi étterembe? Most néztem ki a neten, hogy tíz perc sétányira van itt egy, és elég jókat írtak róla a kommentekben ꟷ Felcsillantak a szemeim Jackson mondatára, hiszen kifejezetten éhes voltam már azokban a percekben.

ꟷ Naná, benne vagyok! ꟷ Pörögtem fel a hír hallatán, és teljesen kiment a fejemből még az is, hogy Markot is érdemes lenne megkérdezni efelől.

ꟷ Szuper! Olyan húsz perc múlva indulnánk. A recepciónál találkozunk! ꟷ Ezzel a mondattal sarkon is fordult, otthagyva engem ismét kettesben Markkal.

Közöltem vele is, hogy vacsorázni indulunk húsz perc múlva. Nem éppen dobódott fel az ötlettől, azonban egy apró bólintást azért kaptam tőle, miszerint beleegyezett, hogy velünk jön enni.

{...}

Ahogy kiléptem az apartman ajtaján abban a pillanatban megcsapta az arcomat a csípős, hideg levegő, a tüdőmet fagyasztotta le, miközben belélegeztem. Gyalog indultunk neki a városnak, hiszen tíz perces útért nem hívtunk taxit, meg amúgy sem voltunk biztos, hogy megértettük volna magunkat az itteni sofőrökkel. Mark vagy Jackson még angolul elbeszéltek volna velük, meg, ha azt néztük a csapat többi tagja is, de nem voltunk azzal tisztában, hogy a lakosság mennyire beszéli ezt a nyelvet. A koreait meg inkább meg sem próbáltuk fitogtatni. A gyönyörűen kivilágított utcákon sétálva tettük meg a rövid utat. Minden egyes szegletben karácsonyi dekorációk csüngtek, az égig érő fenyőfák, amik led világítással, és tenyérnyi méretű gömbökkel voltak feldíszítve. Mintha egy képzeletbeli kis városba csöppentünk volna, ami a karácsony főhadiszállásaként szolgált. Az emberek jól felöltözve sétálgattak, ráérősen, mintha senkinek nem kellett volna dolgoznia, egyszerűen csak a pihenésnek szentelnék az idejüket, és az egymással töltött percekkel. Kicsit irigykedtem rájuk, hiszen nálunk pont hogy folyton rohan mindenki, és nehezen tudunk közös programokat összeegyeztetni, mivel minden személy a saját munkájával van leterhelve. Amennyire furcsa, és nyugodt volt a hangulat körülöttem, annyira könnyen szippantott magába, ezért én is úgy éreztem, mintha minden gondom elszállt volna. Egy otthonos étterem mellett állt meg Jackson, aki a kis csapatunkat vezette, így mindenki tudta, hogy elérkeztünk az úticélunkhoz. Kerestünk magunknak egy tetszetős asztalt, ahol mindenki kényelmesen elfért, majd ahogy leért a fenekünk, abban a pillanatban mellénk is lépett egy pincér, aki az anyanyelvén szólt hozzánk. Yugyeom pánikolva pillantott Jacksonra, Markra és Jaebumra, hiszen ők voltak hárman azok, akiknek kifejezetten jól ment az angol, így ők ezerszer könnyebben megértették magukat ezen a nyelven. Jaebum kapcsolt is, és illedelmesen rákérdezett, hogy a fehér ingbe, és fekete nadrágba felöltözött idegen mennyire jártas az angolban, ő pedig válaszként bólintott egy széles mosolykíséretében, miközben közölte velünk, hogy elég jól megy neki. Egy emberként sóhajtottunk fel megkönnyebbülten, én pedig el is könyveltem magamban, hogy hogyha még a kaja is szuper lesz, akkor az a kis családias étterem lesz a törzshelyünk arra az egy hétre. Jaebum mindenkinek kért egy-egy korsó sört kezdésnek, majd étlapokat, hogy az alkoholos italok kiszolgálása után elmondhassuk, hogy mit szeretnénk vacsorázni. Bár nem vetettem meg az alkoholt, picit azért féltem tőle, hogy egyből azzal indítjuk az estét. Nem voltam egy antialkoholista, azonban kevés mennyiség is simán megnyomta már a fejem, így nagyon kellett ügyelnem arra, hogy mértéket tartsak, hiszen tudtam jól, ha egy nagyobb korsóba csapolják bele a sört, az már bőven elég lesz nekem ahhoz, hogy a becsiccsentés határához kerüljek. 

Nem is történt másképpen, mint ahogy gondoltam. Az italom felénél már éreztem, hogy kótyagos a fejem, és egyre inkább mosolyogtam azokon a vicceken is, amiket BamBam mondott, pedig tiszta fejjel nehezen tudott megnevettetni. Jókedvűen könyököltem le az asztalra, hogy megtarthassam fejemet a kezemmel.

ꟷ Jinyoung már érzi az alkohol hatását ꟷ nevette el magát Youngjae, miközben a bazsalygó mosolygásomra mutatott.

{...}

Vicceket mesélve, hangoskodva sétáltunk a továbbra is kivilágított, élettel teli utcákon, ahogy egymást támasztva haladtunk a panzió fele. A végére még előkerült egy korsó sör, aminek hála sokkal felszabadultabb lettem a kelleténél. A többiek sem panaszkodhattak, bár ők inkább csak azt a határt érték el, hogy az egyik barna hajú barátunkon képesek legyenek nevetni, a szégyenkezés helyett, hiszen Jackson még négy sört is legurított, aminek köszönhetően ő csak hangosan csodálta a várost, és kiáltotta el magát hetedjére, hogy micsoda csodálatos karácsonyfa.

ꟷ Tuti, hogy ez mögött lakik a Mikulás! ꟷ Mutatott egy másik fenyőre, ami még az előzőnél is magasabb volt, díszesebb, és halálosan komolyan elkezdett azon agyalni, hogy vajon milyen kis kastélya lehet az előbb említett szakállas öregembernek.

Azért a többiek segítségével sikerült a szállásunkhoz érni, ahol mindenki szétszéledt a saját szobájába, hogy ezt a hosszú napot lezárja maga mögött. Kellően álmosnak éreztem magam én is, a szobába megbotolva léptem be, ha hirtelenebb mozdulattal fordítottam meg a fejem, kissé meg is szédültem. Mark bezárta magunk mögött az ajtót, amíg én a hatalmas franciaágyra ledőltem hassal lefele. Mark ledobta magáról a kabátot, majd a nagy kötött pulcsiját, ami az alatt még melegítette, majd miután a telefont is kiszedte a zsebéből, és az éjjeliszekrényre rakta, leült mellém az ágyszélére.

ꟷ Jinyoung, vedd le a kabátodat, mert megsülsz idebent ꟷ Szólt hozzám, azonban én mintha meg sem hallottam volna, egy ujjamat sem mozdítottam. ꟷ Jinyoung, mondom! Vedd le a kabátod, aztán utána felőlem addig alszol, ameddig szeretnél.

Hízelgő volt az ajánlata, de az én fejem annál inkább szédelgős, ráadásul mozgott is bennem az alkohol, így valamelyest kifordultam önmagamból. Nem tudtak volna rávenni olyan dologra, amit nem akartam, azonban ami a kedvemre lett volna, arra abban a pillanatban.

ꟷ Vedd le rólam! ꟷ Kérleltem, elég szétesetten, hiszen a fejem még a matracba is bele volt fúrva.

Mark nem szólt semmit. Tudtam jól, hogy a fejében csak arra tud gondolni, hogy ez egy annyira felesleges beszélgetés, hogy inkább nem pazarolja rám a szavait, hiszen soha nem szerette az, ha csak úgy a semmiről jár a szánk. Nagyfiú vagyok már, én is letudom magamról venni a saját ruháimat. Mintha csak hallottam volna a hangját. De nekem ez akkor nem volt elég, azt akartam, hogy igenis vegye le rólam a vastag anyagból készült ruhadarabot. Feltornáztam magam a karjaimmal, majd felé másztam, és az egyik lábamat átvetettem a combjai felett, így beleülhettem az ölébe, tenyereimet a mellkasára helyeztem. Kikerekedett, szinte rémült tekintetébe mélyesztettem a sajátomat, majd az egyik kezét a kabátom cipzárjához vezettem.

ꟷ Kértelek, hogy vedd le ꟷ Suttogtam, ugyanis egyre álmosabb lettem, így a hangomat sem tudtam már jobban megemelni. Mark elkezdte lehúzni az előbb megmarkolt kis fémet, aminek köszönhetően szét vált előttem a zárt anyag, majd azt követően le is vette rólam a kabátot.

ꟷ Bezzeg régen nem kellett ennyire kérlelni, mikor vetkőztetni kellett ꟷ Kuncogtam el magam a saját kijelentésemen, majd eszembe jutott, ahogy Jackson a karácsonyfát csodálta.

ꟷ Szerinted is ott lakik a Mikulás a fa mögött? ꟷ Kérdeztem rá ismét kuncogva, a hallgatag Mark meg csak meglepődve figyelt engem. 

Mivel úgy éreztem, hogy sokat nem tudok vele kezdeni, ezért egy gyors lendülettel lemásztam róla, amitől kellőképpen meg is szédültem. Ledőltem a matracra, majd inkább nyugovóra tértem, hiszen ragadtak a szemeim a fáradtságtól, vagyis inkább az alkoholtól.

Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 4. Fürdőkád az ággyal szembe

Mark

ꟷ Hamarosan megkezdjük a leszállást! ꟷ Ezt az apró mondatrészletet csíptem el, ahogy felébredtem. 

Körbe néztem a repülőn, ahol mindenki már készülődött a földet éréshez. Elismerően mértem fel a tényt, hogy végig aludtam az egész több órás repülőutat. Habár nem lepődtem meg túlságosan, hiszen az elmúlt hetekben a négy órás alvást is alig tudtam betartani, nemhogy a napi nyolc órát. A cégnél alapból nagy volt a hajtás, ahhoz pedig, hogy elengedjenek arra az egy hétre mindenképpen előre kellett dolgoznom. Nem a legjobb időszaka volt az életemnek, de túléltem valahogy, és már elég volt, ha csak a pihenésre koncentráltam, amit úgy éreztem, hogy megérdemlek.

A gépünk sikeresen végrehajtotta a leszállást, elhagytuk a repülő utasterét, felkaptuk a csomagjainkat, majd fogtunk két taxit. Útközben kihalásztam a zsebemből a telefonomat, amiben megnyitottam az egyik alkalmazást, ahol beállíthattam, hogy az utazást leszámítva ott is tudjam használni a mobilnetemet. Direkt igénybe vettem egy nagyobb, ideiglenes csomagot, hogy bármikor tudjak a családommal kommunikálni. Gondoltam, hogy eszméletlen kíváncsiak lesznek, így muszáj lesz velük beszélnem, meg hát bármi történhet, így gondoskodtam róla, hogy akármikor elérhessem őket. Sikerült beállítanom az internetet, és már kaptam is négy üzenetet. Az egyikben anya írta, hogy nagyon jó utazást kíván, és a szokásos vigyázzak magamra szöveg. A másodikban az egyik munkatársam köszönte meg, hogy ennyire ügyesen elvégeztem a rám eső munkát még úgy is, hogy az utazásra készültem mellette. A harmadik üzenet a nővéremtől jött, aki megírta nekem, hogy Cocoval nincs semmi gond, és elég jól viseli azt, hogy nem én vagyok mellette. Megkönnyebbültem az üzenetnek hála, hiszen kicsit aggódtam a kutyám miatt. Mióta örökbe fogadtam, azóta soha nem voltam tőle távol ennyi időre. Általában a munkaidőm alatt volt egyedül otthon, de akkor is volt, mikor Jacksonnal töltötte az időt, hiszen neki igen rugalmas volt a munkaideje, és ezzel sokszor változott is.

Elérkeztem az utolsó üzenethez is, amitől viszont az előbb keletkezett nyugalmam eltűnt, és helyette a feszültség jelent meg bennem, amitől még a tenyerem is izzadni kezdett, és olyan melegem lett, mintha Hawaiira utaztunk volna Svédország helyett. Többször átkellett olvasnom a nevet, és átnéznem a képet, hogy esetleg nem-e egy másik Jinyoung ismerősöm írt nekem. Azonban nem, az a Jinyoungtól jött az üzenet, akire legelőször gondoltam. Az idegességtől remegő kezemmel nehezen megnyitottam a chatet, amiben olyan dolog volt, amire nem éppen számítottam.

ꟷ Mi a fene? ꟷ Csúszott ki belőlem ez az egy mondat angolul, hiszen mikor túlságosan intenzív volt a meglepetés, vagy egyéb inger mindig átváltottam az anyanyelvemre, és még ráadásul ezt hangosan is szoktam. 

Persze, ezzel azonnal magamra hívtam a figyelmet, még a sofőrét is, de abban a pillanatban az érdekelt a legkevésbé, hogy a többiek mennyire furcsán nézhetnek rám.

Nem értettem semmit az üzenetből, egy nagy hadova volt az egész. Teljesen összefüggéstelen betűk egymás mellett, majd mindent lezárva még ott volt egy kacsintó fej is. Furcsa volt, hiszen tegnap küldte az üzenetet a dátum szerint, szóval részeg biztos nem volt, bár nagyon ritkán láttam úgy, de az sem vallott rá, hogy csak úgy szórakozásképpen ilyen hülye üzeneteket küldjön. Fejemet rázva csúsztattam vissza a telefonomat a farmerzsebembe, és kinéztem a mozgó jármű ablakán. Áldottam az eget, hogy Jinyoung a másik taxiban utazott.

Megérkeztünk az apartmanhoz, ahova egész hétre szólt a foglalásunk. Eszméletlenül otthonos volt, hagyományos, mégis modern. A két stílus keveréke elbűvölt. Az egész épületet egy füves placc vett körbe, amit akkor belemet a fehér, frissen lehullott hó. Már az első percekben elvesztem a tájban, ahogy végig vezettem a tekintetemet a havas tájon.

Kipakoltuk a csomagjainkat a taxikból, majd BamBam kifizette a sofőrt, aki ezek után el is hajtott, hogy egy újabb utast felvegyen. 

Belépve az előtérbe kellemes környezet fogadott bennünket. A barna különböző árnyalatai, néhány arany és piros színnel feldobva itt-ott. Hatalmas csillár lógott le a plafonról, aminek az értékébe bele sem mertem gondolni, hiszen eszméletlen csicsás volt. A recepcióspult kifaragott fából pihent a kisasszony előtt, aki kedves mosollyal fogadott bennünket azon nyomban, ahogy beléptünk az üvegajtón. Jaebum azonnal oda is lépdelt, hogy elrendezze a szobáinkat, mi pedig addig folytattuk a nyitót szájjal való csodálkozást.

Jaebum visszaérkezett köreinkbe, majd körbe is osztotta a kulcsokat. Három kulcs került elosztásra, amit kicsit kevésnek gondoltam. Nem mintha gondot okozott volna, hogy valakivel osztozni kelljen a szobán, de mégis valahogy több kulcsra számítottam. Az egyiket Yugyeom szorongatta, a másodikat Jinyoung, az utolsót pedig Jackson.

ꟷ A szobákkal kapcsolatban, van egy apró gond. Bár nem is kell annak gondolni ꟷ Kezdett bele Jaebum, akinek a szavait mindenki csak leste. ꟷ Három szobát tudtam lefoglalni, ugyanis csak ez a három volt szabad. BamBam és Yugyeom lesz az egyikben, mert ha külön lennének, úgyis csak futnának át az egyik szobából a másikba, hogy együtt hülyüljenek. Plusz, nekünk is jót tesz, ha nem szívják állandóan a vérünket ꟷ Persze ettől BamBam megsértődötten fújtatott egyet, de Jaebum úgy csinált, mintha meg sem hallotta volna.

ꟷ Van egy nagyobb szóba, abban leszünk mi hárman ꟷ Mutatott végig magán, Jacksonon és Youngjaen. Hiába korrigáltam a dolgokat, nem stimmeltek a nevek. Jobban mondva a párosítások, a kezdeti nyugalmam egyre inkább elszállt, és csak egy görcsöt éreztem a gyomromban, miközben Jaebum folytatta a beszámolóját.

ꟷ És itt jön közbe az apró probléma. A harmadik szobában, amit le tudtam foglalni, abban egy franciaágy van csak. Végül is csak annyi a kellemetlenség, hogy egy ágyon kell osztozni, de az szerintem kellőképpen nagy, hogy elférjetek kényelmesen. És mivel ti ismeritek egymást a legrégebbről, gondoltam nektek nem lesz ebből gond ꟷ Jinyoung kezéből kiesett az addig tartogatott kulcs az alattunk lévő kőlapra, azt pedig követte az én állam.

A vérnyomásom a plafont verdeste, azt hittem, egy kisebb agyvérzéssel kell azonnal elszállítani a legközelebbi kórházba. Nem akartam felfogni, hogy tulajdonképpen én egy szobába leszek bezárva Jinyounggal, akivel nem éppen olyan volt a viszonyunk akkoriban, hogy jót tett volna a kapcsolatunknak az, hogy egy ágyban aludjunk.

Nem akartam jelenetet rendezni, hiszen rendben, hogy a legjobb barátaimról volt szó, nekik sem kell mindent tudniuk. Elég volt nekem az, hogy Jackson már gyanakodott, nem volt szükségem arra, hogy a többiek is elkezdjenek vele együtt kombinálni.

ꟷ Nekem nem gond ꟷ Játszottam meg a nyugodt, kiegyensúlyozott fiatalt, miközben belül vagy hatszor kaptam idegösszeroppanást.

Kivettem Jinyoung kezéből a kulcsot, aki ez idő alatt felkapta a földről, majd elindultam az emeletre, hogy megkeressem a szobánkat.

Továbbra is gyönyörű volt a ház, azonban sehogy nem kötötte le a figyelmem, ezerrel kattogott az agyam, és csak az ötleteket szövögettem, hogy hogyan bújjak ki ebből a slamasztikából. Megérkeztünk a megfelelő szobához, aminek a fehér ajtaját kinyitottam a kulccsal, majd belökve azt, átléptem a küszöböt, mögöttem Jinyoung követett szorosan. A szemem táncot járt, ahogy forgattam a szemeimet, majd még egy kisebb szívrohamot is kaptam, ahogy sikerült végig néznem a teljes szobán. Letisztult volt, világos az üvegfalnak hála, és mellé a csodálatos kilátás is társult, egy erkéllyel megspékelve. A hatalmas franciaágy majdnem elfoglalta az egész szobát, mellette mindkettő oldalon egy-egy éjjeliszekrény egy kis olvasó lámpával. Az ággyal pontosan szemben pedig egy nagy fürdőkád álldogált, amit egy üvegfal választott el a szoba többi részétől, tehát konkrétan a nagy semmi. Kiverte nálam a biztosítékot a látvány, az államat pedig másodjára kellett újra összeszednem a földről, hogy valami értelmeset is kitudjak nyögni.

ꟷ Na jó, ki volt az a barom, aki így tervezte meg ezt a szobát?! ꟷ Vontam kérdőre a nagy semmit, ismét angolul, amitől Jinyoung csak összehúzta magát mellettem.