Merry Stubbornness (GOT7, Markjin) 8. Mámoros jó éjszakát

Jinyoung

Boldogan konstatáltam, hogy raktam magamhoz egy fekete inget is, így némileg elegánsabban tudtam öltözni az esti baráti találkozóra. Már ha a sötét farmer és ing kombinációja annyira elegánsnak hívható.  A frissen mosott, fekete hajamon picit még igazítottam, majd jóváhagyva a tükör előtt, felhúztam lábamra a téli bakancsomat, majd magamra kaptam a meleg kabátomat, és sálam. Kicsit aggódva néztem vissza az apartman szobájába, amin Markkal közösen osztoztunk, mivel a vásár óta még csak nem is láttam, pedig a többiek azt mondták, hogy a szobába jött vissza. Nem akartam aggódni miatta, de mégis azt tettem, hiszen egész nap alig láttuk, és azért egy teljesen idegen országban voltunk, ahol egymáson kívül nem ismertünk senkit. Mi van, ha eltévedt ebben a nagy hidegben, és nem tud rendes útbaigazítást kérni, vagy rosszabb esetben valaki megtámadta, mivel látták, hogy nem jártas az itteni városban.

Majdnem az összes szörnyű forgatókönyv lepergett a szemeim előtt, amitől idegesen össze is ugrott a gyomrom, a szívem hevesebben kezdett el zakatolni. Ajkamat harapdálva topogtam a bejárati ajtó előtt, azon tanakodva, hogy most menjek el a megbeszélt találkára, és hagyjam Markra a dolgokat, vagy azonnal szóljak a többieknek és induljunk el a keresésére. Tanácstalan voltam kissé, hiszen hajlamos voltam túlreagálni a dolgokat, mindenki mást meggyőzni arról, hogy a terrorelméletem százszázalékosan igaz, aztán a végén jött a nagy fejmosás, hogy már megint csak félreértettem, vagy éppen benéztem az előttem történő eseményeket. Most az egyszer próbáltam az eszemre hallgatni a megérzéseim helyett, így egy mély lélegzet után kiléptem az ajtón, amit be is zártam magam után, hogy elindulhassak a megbeszélt találkozó helyre. Nagy nehezen pedig megpróbáltam elkönyvelni magamban, hogy Mark valószínűleg egy bárnak az egyik csendes sarkában ült, miközben egy koktélt ivogatott, hogy kicsit egyedül lehessen a gondolataival, hiszen sosem volt az a nagy társasági ember.

Néhány perc séta után egy kellemes hangulatú, családias étteremhez értem, aminek a méretes tábláján ott ragyogott nagy, neon betűkkel a helyiség neve, amit Wonpil megemlített az üzenetében. Belépve az egyik üvegajtón, egy kellemes illatú, modern, de mégis otthonos környezet fogadott. A fehér szín dominált mindenben, ami eszméletlenül elegánssá tette az egészet. Az asztalok között sürögtek-forogtak a pincérek, különböző helyeken friss virágok díszelegtek, amiknek az elragadó illatuk belengte a teret. Nem kellett pár másodperc, mire észrevettem Wonpilt, aki hevesen integetve jelezte, hogy merre is van. Nem is várattam tovább, megindultam felé, mire odaértem egy nagy öleléssel üdvözölt. Meglepődve pillantottam háta mögé a hirtelen gesztus miatt, azonban kis habozás után viszonozva visszaöleltem. Jó volt újra látni, hiszen legutoljára a középiskolában találkoztunk, mielőtt letudtam volna a vizsgáimat. 

ꟷ Jól megnőttél ꟷ Konkrétan úgy néztem fel rá, mivel egy fejjel jóval magasabb volt nálam. Legutoljára csak a vállamig ért fel, úgy kellett lenéznem rá. Nagyon ritkán még bohóckodtam is vele, hogy a feje tetejére támaszkodtam a karommal, amit ő persze durcás fejjel fogadott legtöbbször.

ꟷ Jó gének. Csak kicsit megkésve jöttek elő ꟷ Kuncogott halkan, miközben kézzel invitált, hogy foglaljak helyet vele szemben. Lekaptam magamról a kabátomat, majd helyet is foglaltam az előbb említett székre. Újra körbenéztem az étteremben és áldtam az eszem, amiért bepakoltam azt a fekete inget, ami rajtam volt.

Egy pincér azonnal mellettünk is termet, hogy érdeklődhessen az italrendelésünk iránt, majd miután mindketten elmondtuk az igényinket, egy-egy étlapot adott a kezünkbe, majd el is viharzott.

ꟷ Annyira hihetetlen, hogy pont itt találkozunk. Mármint otthon mennyivel nagyobb esélyünk lett volna összefutni, erre itt sikerült, a világ másik végében, miközben mindkettőnk az év végi kiruccanásán van. ꟷ Fejét letámasztotta tenyerére, én pedig egyetértően bólintottam mondandójára.

El kellett ismernem, hogy tényleg hihetetlen volt, szinte már enyhén szólva bizar. Annyi ország, megannyi lehetőséggel, mi mégis ott kötöttünk ki, ezt lebeszélni sem lehetett volna ennyire pontosan. Mintha megterveztük volna tudatalattiban. 

A pincér miután meghozta az italokat, leadtuk az étellel kapcsolatban is a rendelésünket, amit kis idő múlva ki is hoztak az asztalunkhoz, amit mi el is kezdtünk falatozni szép lassan, miközben mindkettőnk mesélt magáról, hogy mik történtek vele.

ꟷ Én még mindig a cégnél vagyok, amihez jelentkeztem a suli után, de nem bánom. Sokakkal ellentétben én imádom csinálni, kreatív lehetek, nekem ez bőven elég. Megtervezem a plakátokat, vagy egy weboldalt, és láthatom a rendelő elégedett arcát ꟷ Meséltem a munkámról, hiszen tényleg szerettem csinálni, hiába voltam ott már évek óta.

ꟷ Úgy irigyellek! Én még mindig csak tengődöm a nagyvilágban. Nincs is semmi elképzelésem, hogy mit szeretnék csinálni ꟷ Konyultak le ajkai, sóhajtott is mellé egyet. Mintha csak a középiskolás énjét láttam volna, csak nagyobb testben. ꟷ Na és a munkán kívül? Esetleg van valaki különleges? ꟷ Emelgette meg sejtelmesen szemöldökeit, egy pimasz mosoly kíséretében.

ꟷ Ah, nincs. De talán jobb is, most nem hiszem, hogy lenne hozzá türelmem ꟷ Legyintettem kezemmel, kicsit nevetve is, aztán inkább tereltem is át rá a témát. ꟷNa és nálad?

ꟷ Semmi hivatalos, de van egy lány, akivel nem rég kezdtem el ismerkedni. Már a második randi is meg volt. Ezen a héten lett volna a harmadik, csak ugye az utazás miatt halasztani kellett. De megbeszéltük, hogy mindenképp pótolni fogjuk, ha hazautazom ꟷ Előkapta zsebéből a telefonját, hogy egy képet mutathasson az előbb említett kiszemeltről, majd ábrándosan kezdett el róla mesélni, hogy mennyire aranyos tud lenni, és milyen jól kijönnek egymással, pedig nem is gondolta volna.

ꟷ A többiekkel mi a helyzet? Azért ők  is megváltoztak elég rendesen. Bár Mark még mindig nagyon mérgesen tud nézni ꟷ Összeráncoltam szemöldökeim, hiszen nem igazán értettem, hogy ezzel mire akar célozni. Abban igaza volt, hogy Marknak volt egy érdekes kinézete, de inkább mondtam unott pofának, mint mérgesnek. ꟷ Szerintem, nem kedvel engem, de már régebben sem.

ꟷ Ugyan, ne mondd ezt! Mark csak nem éppen bőbeszédű, és sokan azt gondolják, mert nem kedveli őket, de ő csak az a csendesebb típus ꟷ Egy kezemen megtudtam számolni, hogy hányszor láttam Markot mérgesnek. Nagyon könnyen kitudta zárni a körülötte mozgó világot, így nem igazán tudta az felbosszantani. Ha valaki pedig olyan beszélt neki, aki nem érdekelte, rövidre fogva, egyik fülén be, másikon ki.

ꟷ Hát én nem tudom, de sokszor úgy érzem, mintha képes lenne megölni, de valószínűleg csak én képzelem be ꟷ Vakarta meg arcát mutatóujjával. ꟷ  Inkább igyunk valamit!

Folytattuk a beszélgetést, ami mellé már alkohol is társult, és amennyire belemerültem a beszédbe, úgy az üveg tartalma is egyre jobban fogyott. Már a harmadik üveg bort bontottuk meg, én meg mivel alapból sem bírtam túl jól a szeszes italokat, meg is nyomta a fejemet. Enyhén kavargott velem a világ, mikor kiléptünk a hűvös levegőre, majd elkezdtük megközelíteni az apartmant, mivel Wonpil felajánlotta, hogy visszakísér, hiszen ő mintha teljesen józan lett volna. Miután elköszöntünk egymástól, betipegtem a szobámhoz, amit alig bírtam kinyitni a kulcsával. Kicsit hangosan csaptam be magam után a falapot, még annyi lelkierőm maradt, hogy ne felejtsem el visszazárni. Ahogy szédelegve megfordultam a tengelyem körül, megpillantottam Markot az ágy mellett, miközben éppen felnézett a telefonjából, hogy rám emelhesse tekintetét.

Megkönnyebbülve sóhajtottam egyet, majd ingatag lábakkal szeltem át a levegőt, hogy a karjaiba vethessem magam, és szorosan átöljem nyakát.

ꟷ Basszus Mark, már azt hittem, hogy elraboltak! Megijesztettél! ꟷ Ütöttem rá mellkasára, de utána azonnal bújtam vissza karjaiba. Szorítottam ölelésemen, amit ő csak egy helyben állva tűrt.

ꟷ Ah, aludnom kell, aludjunk! ꟷ Majd ezzel a lendülettel egy lassú, álmos csókot adtam a szájára, és fél másodperc alatt pedig már a matracon terültem el.